Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Becsapta az embereket Demszky Gábor is

Tisztességtelen, felháborító dolog, hogy Demszky Gábor indokolatlanul 30 százalékos BKV-jegyáremeléssel riogatja a budapestieket - nyilatkozta a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció vezetője csütörtökön.


Dátum: 2003-10-02 20:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:02.634618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kupper András a főpolgármester BKV-csődöt kilátásba helyező kijelentésére reagálva az MTI-nek elmondta: az még csak érthető, hogy Demszky Gábor zsarolja a kormányt, az emberek rémisztgetése azonban elfogadhatatlan.

A fideszes politikus közölte: ez a helyzet is azt bizonyítja, Demszky Gábor képtelen együttműködni a kormánnyal, függetlenül attól, hogy azt milyen politikai erő vezeti.

Megállapította: valótlannak bizonyult Demszky Gábornak az a választási kijelentése, miszerint azért jó, ha rá szavaznak az emberek, mert ő jól együtt tud majd működni az MSZP-SZDSZ-kormánnyal.

Nemcsak a kormányt, hanem elsődlegesen Demszky Gábort terheli súlyos felelősség a BKV nehéz helyzetéért - hívta fel a figyelmet a politikus.

Kupper András tudatta, hogy az Országgyűlésben a Fidesz megszavazza majd a tömegközlekedési normatíva bevezetésére benyújtott szocialista javaslatot. Rámutatott: e normatív támogatásra nem azért van szükség, mivel Demszky Gábor ezt akarja, hanem azért, mert a városi tömegközlekedés finanszírozásából részt kell vállalnia az államnak is.

Az MSZP-SZDSZ-kormány nem tartotta be az önkormányzatoknak tett ígéreteit - mondta Kupper András. "Becsapta az embereket Demszky Gábor is, aki jobb érdekérvényesítést ígért" - tette hozzá.

Demszky Gábor nemcsak hogy nem képes megoldani a gondokat, hanem még csődbe is viszi a fővárost. Ezért a főpolgármesternek el kellene gondolkodnia azon, hogy távozzon posztjáról - mondta a politikus.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek