Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ungár: megbukhat a kormány, "ha így folytatja"

A kormány ugyan eddig még nem bukott meg, ám kérdés, hogy "ha így folytatja, meg fog-e bukni" - jelentette ki Ungár Klára pénteken Egerben. "A közvélemény-kutatási adatok ijesztőek"- hangsúlyozta az SZDSZ ügyvivője egy egri fórumon.


Dátum: 2003-10-02 20:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:02.946299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzügyi kormányzat "szakmailag nincs a helyén", és László Csaba pénzügyminisztert le kellett volna váltani - jelentette ki Ungár. Magyar Bálintnak is le kellett volna mondania, amikor az oktatási tárcánál kiderültek az "ilyen-olyan ügyek" a nyár elején -tette hozzá Ungár Klára.

A politikus súlyos politikai hibának nevezte, hogy májusban még úgy nyilatkozott a kormányzat, hogy minden rendben van a magyar gazdaságban, ugyanis ezt követően mindenkit "sokkolt" és váratlanul ért az adóemelés bejelentése, mert nem tudták, hogy miért van erre szükség.

Szakmai hibaként értékelte a sáveltolást is, ami "az intézkedést követő kényszerű kamatemelés miatt több tízmilliárd forinttal növelte meg az államháztartási hiány finanszírozásának költségét".

Az oktatási tárcáról szólva emlékeztetett: nagyon komoly belső konfliktus volt az SZDSZ-ben, amikor kiderültek az "ilyen-olyan ügyek".

"Mi többen azt képviseltük, hogy egy miniszter felelősséggel tartozik a minisztériumáért (...), és ezt a balhét nem a kollégáknak kellene elvinnie, hanem neki kéne a lemondását benyújtania. (...)Azt szerettük volna, ha ezt magától megteszi. Ő nagyon nem értette, hogy miért van felelőssége" - mondta Ungár Klára Magyar Bálintot bírálva.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek