Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhalt ígéret: mégsem emelik az özvegyi nyugdíjat

Korábbi álláspontját megváltoztatva, a 2004-es költségvetés benyújtása előtti napokban döntött úgy a kormány, hogy jövőre nem biztosít fedezetet az özvegyi nyugdíjak további emelésére. Két hete, a kormányülést követő tájékoztatón még azt jelentették be, hogy jövőre - újabb 5 százalékponttal - 30 százalékra emelkednek ezek a mintegy 580 ezer embernek járó ellátások.


Dátum: 2003-10-03 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:03.926163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerdán a költségvetés ismertetésekor László Csaba pénzügyminiszter már azt mondta, hogy jövőre nem lesz újabb emelés, ez csak valamilyen félreértés lehetett. Hasonlóképpen nyilatkozott csütörtökön Kökény Mihály egészségügyi miniszter is. Hozzátette: a kormányprogramban valóban szerepel az a vállalás, hogy 30 százalékra emelkednek az özvegyi ellátások. Az ígéret azonban szerinte a ciklus egészére vonatkozott. Hangsúlyozta: az emelés első lépését idén novemberben megteszik, ekkor nőnek a saját nyugdíj mellett járó özvegyi nyugdíjak 20-ról 25 százalékra.

A nyugdíjbiztosító is megerősítette, hogy a nyugdíjalap jövő évi költségvetésében nem szerepel további emelés. Hangsúlyozták, hogy ahhoz pénzügyi fedezet biztosítása és törvénymódosítás is szükséges, amelyekről akár év közben is dönthet a kormány.

Forrás: Zivkovics Natália, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek