Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Bizottság még nem döntött Franciaország ügyében

Az Európai Bizottság jövő heti ülésén fogja megvitatni a túl magas államháztartási hiány miatt Franciaországhoz intézendő ajánlások ügyét, döntés azonban akkor még nem várható erről - közölte pénteken az intézmény egyik illetékese.


Dátum: 2003-10-03 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:06.371634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pedro Solbes gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős biztos szóvivője azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy aznap járt le az a határidő, ameddig a francia kormánynak be kellett jelentenie, milyen intézkedéseket kíván tenni a deficit csökkentése érdekében.

Önmagában ez a tény azonban még semmilyen azonnali következménnyel nem jár. "Ma semmi nem fog történni, mint ahogyan nem történt semmi május 21-én sem, amikor a Németországhoz intézett hasonló ajánlások határideje járt le" - mondta a szóvivő.

Az eurózónához tartozó országokat a stabilitási és növekedési paktum kötelezi arra, hogy államháztartási hiányukat hazai össztermékük (GDP) 3 százaléka alatt tartsák. A francia deficit tavaly, az idén és jövőre is meghaladja ezt az értéket.

A tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) júniusi ülésén - akárcsak előzőleg Németországnak - Franciaországnak is négy hónapot adott a hiány leszorítására irányuló intézkedések bejelentésére. Ez a határidő járt le pénteken.

Az uniós eljárásrend szerint most először a bizottságnak kell állást foglalnia arról, hogy meghozta, illetve tervbe vette-e a francia kormány az elvárt intézkedéseket. Formailag ez a miniszterek tanácsának címzett ajánlások formájában történik, s Solbes szóvivője szerint a bizottság szerdai ülésén ezekről folytat majd vitát.

A kérdés ugyanakkor egyelőre nem szerepel az Ecofin keddi ülésén tárgyalandó témák között - bár ezen a tanács még változtathat -, hanem várhatóan csak november 4-én kerül napirendre.

A bizottságnak elvileg a határidő lejártától számított egy hónapon belül kell megtennie ajánlásait, de még nincs döntés arról, hogy ez mikor fog megtörténni - mondta a szóvivő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek