Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Warvasovszky is számít a Számít-ra

Meglehetősen gyanús körülmények között, egy passzentos közbeszerzési pályázatnak köszönhetően nyerte el egy három és fél milliárd forintos megbízás lebonyolításának jogát a korrupciógyanús ügyei miatt meglehetősen rossz referenciákkal rendelkező SZDSZ-közeli Számít Kft. - tudta meg a fidesz.hu.


Dátum: 2003-10-03 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:06.673321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztérium tavaszi-kora nyári botrányaiban jelentős szerepet játszó Számít Kft. ezúttal a székesfehérvári Vörösmarty Színház három és fél milliárd forintos rekonstrukciójának lebonyolítását hivatott levezényelni. Információink szerint a városi vezetés, melynek első embere a szocialista Warvasovszky Tihamér, egy igencsak kedvező pályázati kiírás révén juttatta a kft-t a több milliárdnyi közvagyon szétosztásának jogához.

Máris nyertek, pedig a munkáról még semmit sem tudni

A Számít Kft.-t előnyben részesítő döntést az MSZP városi elnöke, Pénzes Mihály által irányított városfejlesztési bizottság saját hatáskörben hozta meg. Rendkívül elgondolkodtató, hogy a Számít Kft. számára kedvező döntés annak ellenére született meg, hogy a színház rekonstrukciójával kapcsolatos kivitelezési tervek még el sem készültek.

"Szakmai" előélet

Éppen ezért csak sejteni lehet, milyen alapon vívta ki a városi döntéshozók rokonszenvét a korábban csak korrupciógyanús ügyei miatt emlegetett Számít Kft. A cég "hírnevét" azzal alapozta meg, hogy a Magyar Bálint vezette minisztériumhoz kapcsolódó Nemzeti Szakképzési Intézet félmilliárd forintos pályázatát - amelyet e vállalkozás "bonyolított" - a cégre szabott kiírásnak köszönhetően, egyetlen indulóként az addig telefonkártyákat értékesítő Idea Lab Kft. nyerhette meg.

A kft. egy másik nem épp kedvező referenciáját a Közbeszerzési Döntőbizottság is helytelenítette: a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletétől megtámogatva 3 millió forintos bírságot róttak ki a cégre amiatt, mert az OM Sulinet-tenderét a jogszabályokat figyelmen kívül hagyva bonyolította le.

Szintén a cég szakmai előéletéről nyújt némi képet a Pedagógus-továbbképzési, Módszertani és Információs Központ februári pályázatával kapcsolatos tevékenysége. Ekkor a nyelvtanárok továbbképzését célzó nyílt eljáráson - egyetlen indulóként - a Katedra Nyelviskola jutott több mint 200 millió forint közpénzhez. Gyanúperrel ez esetben is élhetünk, hogy - akárcsak az Idea Lab Kft. esetében - a kiírást úgy alkották meg, hogy annak csupán a később győztes nyelviskola felelhessen meg. Mindenesetre különös, hogy a feltételül szabott 200 millió forintos 2000. és 2001. évi nettó árbevétel, illetve a legalább húszmilliós sajáttőke követelménynek egyetlen más nyelviskola sem felelt meg.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek