Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egyházak szerepe Budapest életében

A főváros vallási sokarcúsága lehetővé teszi, hogy Budapest a különböző felekezetek közötti párbeszédnek is kiemelt színtere legyen - mondta Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek Az egyházak szerepe Budapest életében című pénteki konferencián.


Dátum: 2003-10-03 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:06.970543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ma Budapest egyházi szempontból is egyre inkább központi hellyé válik" - hangsúlyozta a Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, Emberi jogi és Vallásügyi Bizottsága által rendezett tanácskozáson a főpap, akit II. János Pál pápa a napokban bíborossá nevezett ki.

Hozzátette, hogy Budapest éppen tíz esztendeje püspöki székhely. Erdő Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a fővárosban van az Apostoli Szentszék képviselete, a püspöki konferencia székháza és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatala is.

A főegyházmegye ma 22 közoktatási intézményt tart fenn, s a Pázmány Péter Katolikus Egyetem öt fakultása közül négy itt működik - tette hozzá.

Szabó István dunamelléki református püspök szerint ma azt kell mondani: minél messzebb van egy város Budapesttől, annál magasabb a vallásos emberek száma.

"Magyarországon ma Budapest a legszekularizáltabb város, régió" - mondta, hozzátéve: mindaddig, amíg az egyházi élet a templomfalak közé "bezáródik", az egyház nem talál utat azokhoz a tömegekhez, amelyek teljes elzártságban élnek.

A református püspök elsődleges feladatnak nevezte, hogy az egyházak eljussanak a fővárosi lakótelepekre.

Szólt emellett arról, hogy 1990 után a református egyház is nagy erővel kezdett neki a gyülekezeti élet újraszervezésének, azonban "ez a munka anyagiak híján megtorpanni látszik".

Reményét fejezte ki, hogy a különböző projekteket, a "derékig megépült" templomokat befejezhetik, hangsúlyozva: amikor az egyház kér, nem csak önmagának kér, amikor támogatást keres, nem csak önmagának keresi azt.

A statisztikai adatok önmagukban nem mutatják az egyház tényleges szerepvállalását, hiszen azok is igénybe veszik szolgáltatásait, akik a népszámláláskor nem vallották magukat vallásosnak - hangsúlyozta előadásában Szebik Imre evangélikus elnök-püspök.

Véleménye szerint a fővárosban az egyházak ökumenikus együttműködésére van szükség, hiszen nőtt azon családok száma, amelyekben különböző felekezetekhez tartozók élnek együtt.

A püspök közlése szerint napjainkban az iskolai hitoktatással Budapesten mindössze a diákok tíz százalékát tudják elérni, ezért fontos lenne, hogy a hit- és erkölcstan nagyobb hangsúlyt kapjon az oktatásban.

"Akkor tudjuk jól betölteni küldetésünket a fővárosban, ha világossá válik, hogy a materiális javak fontosak, szükségesek, de a lelki értékek még ennél is döntőbbek" - mondta.

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Budapest megválasztott díszpolgára arról szólt, hogy a népszámláláskor mindössze 13 ezren vallották magukat zsidó vallásúnak, szerencsére azonban a hitélet, a karitász, az adakozás ennek a létszámnak a többszörösét mutatja.

"Akiket megmart a kígyó, a gyíktól is félnek" - tette hozzá az okokat magyarázva, jelezve, hogy "még a múlt szörnyű emlékei hatnak".

Kitért azonban arra is, hogy - bár a vészkorszak idején szinte mindent elvesztettek - mára gyermekek zajától hangosak templomaik. Schweitzer József a hála, a tisztelet és az elismerés szavaival emlékezett meg azokról az egyházi személyiségekről és szervezetekről, akik illetve amelyek egykor sokak életét mentették meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek