Sanyarú költségvetés vár az egészségügyre
Nincs ingyen-gyógyszer, és nem született megállapodás a gyógyszergyártókkal, viszont a gyógyszerárak az infláció többszörösével emelkednek, az áfa-törvények módosítás miatt pedig minden alapvető készítmény ára 5%-kal megnő 2004. januárjától.
Dátum: 2003-10-03 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:07.955544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Érthetetlen Kökény Mihály diadalittas nyilatkozata, mely szerint az egészségügyi támogatások biztosítják az elért színvonal megőrzését. A miniszter úr által közölt kimutatás alapján ugyanis világosan látszik, hogy az egészségügyi fejezet főösszege mindössze 1,7 %-kal emelkedik. Ugyanakkor nem meglepő, hiszen az egészségügy költségvetése reálértéken utoljára éppen Kökény úr előző minisztersége idején csökkent. A Fidesz számára elfogadhatatlan, hogy a miniszter úr megpróbálja mindenáron a 2004-es sanyarú költségvetést akár megtévesztő módon is átfesteni, elfedve a pénz hiányát a már jól ismert szocialista számmisztikával.
A 2004-es költségvetésben ugyanis egyáltalán nincs meg a fedezete a beígért jóléti rendszerváltásnak és intézkedéseknek:
Nincs ingyen-gyógyszer, és nem született megállapodás a gyógyszergyártókkal, viszont a gyógyszerárak az infláció többszörösével emelkednek, az áfa-törvények módosítás miatt pedig minden alapvető készítmény ára 5%-kal megnő 2004. januárjától.
Nincs parlagfű-törvény, miközben több, mint kétmillió ember küzd az allergiával ma Magyarországon.
Nincs ápolói hűségpénz, ellenben a járulékterhek emelkednek, nincs béremelés és a várható leépítésekről pedig a minisztérium mélyen hallgat.
A szocialista kormánynak mindezek mellett sikerült másfél év alatt az egészségügy szinte minden szereplőjével - EDDSZ, Magyar Orvosi Kamara, patikusok, gyógyszergyártók - összevesznie.
A 2004-es költségvetésből egy dolog sajnos azonban világosan kitűnik: amit korábban a magyar egészségügy a Medgyessy-kormánytól félszívvel kapott, azt a szocialisták két kézzel veszik jövőre vissza.
Frajna Imre - Selmeczi Gabriella
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Egészségügyi Kabinet
2003. október 3.
fidesz.hu