Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Phenjan készen áll az atombomba gyártására

Észak-Korea pénteken lényegében bejelentette: megoldott "minden technológiai kérdést" ahhoz, hogy atombombákat építhessen, beleértve az elhasznált nukleáris fűtőelemek újrafeldolgozásából nyert plutónium felhasználását. A nemzetközi közvélemény elítélte az elszigetelt kommunista állam bejelentését.


Dátum: 2003-10-03 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:10.751015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlés egy nappal követte Cso Szu Hon észak-koreai külügyminiszter-helyettes New York-i bejelentését, miszerint országa újra feldolgozott nyolcezer elhasznált nukleáris fűtőelemet, alkalmassá téve azokat arra, hogy atomfegyver alapanyagául szolgáljanak. A külügyminisztérium szóvivője hozzátette még: Észak-Korea "nukleáris elrettentő erejének növelése irányában megváltoztatta e fűtőelemek rendeltetését".

Pénteken Phenjan hivatalos hírügynöksége, a KCNA azt írta: "minden technológiai problémát teljesen megoldottak abban a folyamatban, amely a plutónium rendeltetésének megváltoztatásához kell".

Bár ezt a KCNA nem fejtette ki, közleménye hozzáteszi: Észak-Korea tudósai és jongbjoni nukleáris reaktora készen állnak arra, hogy ha kell, haladéktalanul elvégezzék további elhasznált fűtőelemek újrafeldolgozását. A Reuters brit hírügynökség által teljes egészében ismertetett közleményből az is kiderül, hogy magát az elhasznált nukleáris fűtőelemek újrafeldolgozását már idén júniusban befejezték Jongbjonban.

Az AP amerikai hírügynökség szerint a bejelentés vélhetően azt jelenti, hogy Észak-Korea elhárított minden műszaki problémát, amely eddig akadályozta őt az elhasznált fűtőelemek újrafeldolgozásában és az azokból nyert plutónium fegyver célú felhasználásában. Phenjan közléseit gyakran homályosan fogalmazzák meg, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy bizonytalanságot keltsenek - fűzte hozzá az AP.

A nyolcezer elhasznált fűtőelem újrafeldolgozása nyomán Phenjan rendelkezésére álló plutónium öt vagy hat atombomba megépítéséhez elegendő - írta az AP szakértőkre hivatkozva, hozzátéve, hogy amerikai hírszerzési elemzők feltételezése szerint Észak-Korea már ma is rendelkezik egy vagy két nukleáris bombával.

Észak-Korea kommunista vezetése folyamatosan azt hangoztatja, hogy az Egyesült Államok ellenséges politikája miatt van szüksége a nukleáris elrettentésre, mivel Washington a távol-keleti ország megszállását tervezi. Washington ezt cáfolja.

Megfigyelők szerint a nukleáris fegyverkezés előkészületeiről szóló észak-koreai bejelentések a diplomáciai játszma részét képezik; a távol-keleti kommunista állam ezekkel akar engedményeket kicsikarni az Egyesült Államoktól a Phenjan által kiprovokált nukleáris válság rendezésében.

Észak-Korea szomszédai és az Egyesült Államok elítélték az elszigetelt kommunista állam bejelentését, miszerint az ország szakemberei megoldottak minden olyan műszaki problémát, amely akadályozta a távol-keleti országot atomfegyver gyártásában.

Ro Mu Hjon dél-koreai elnök szerint nem szabad túl érzékenyen reagálni az észak-koreai bejelentésre, mert az csak tovább súlyosbítaná az amúgy is súlyos helyzetet. Pénteki nyilatkozatában nyugalomra intett mindenkit, mondván, hogy Szöul kételkedik a phenjani bejelentés valóságtartalmában.

Hasonlóképpen igyekezett megnyugtatni a közvéleményt Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője is. Leszögezte washingtoni nyilatkozatában, hogy az Egyesült Államok nem fogadja el névértékén az észak-koreai bejelentést. "Már korábban is mondtak ilyesmit" - hangsúlyozta. Ugyanakkor hangoztatta: ha Észak-Koreának csakugyan lenne plutóniuma, nem használhatná azt törvényes célokra. A plutónium birtoklása azt jelezné, hogy Phenjannak a nemzetközi közösség tiltakozása ellenére is szándékában áll nukleáris arzenáljának bővítése.

Kavagucsi Joriko japán külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy augusztusban Pekingben az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos válság rendezéséről tartott hatoldalú tárgyalásokon Phenjan képviselője megígérte: Észak-Korea nem tesz olyan lépést, amely súlyosbíthatná a válságot. A japán diplomácia vezetője sajnálatosnak nevezte, hogy Phenjan nem tartotta magát ígéretéhez.

Indonéziát aggasztja minden olyan lépés, amely közelebb visz ahhoz, hogy az atomfegyverkezés átterjedjen a Koreai-félszigetre - mondta Jakartában Marty Natalegava, az indonéz külügyminisztérium szóvivője.

A thaiföldi külügyminisztérium pénteki nyilatkozatában a válságban érintett minden országtól nagyobb kompromisszumkészséget kért - jelentette az AP amerikai hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek