Valóra vált a kaposváriak két évtizedes álma
Több mint húszéves álom vált valóra azzal, hogy megépült Kaposvár új dísztere mondta a város polgármestere a tér ünnepélyes átadásán, pénteken. "A több mint 200 millió forintos beruházás, az összefogás és a segíteni akarás szép példája, amely közel száz felajánlásból és vállalkozói segítséggel valósult meg" - közölte Szita Károly.
Dátum: 2003-10-03 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:11.655080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tér teljes átépítése négy hónapot vett igénybe. Ez alatt kicserélték a közműveket, leraktak 10.000 négyzetméter díszburkolatot, a tér középpontjában és a székesegyház előtt szökőkutat építettek, kandelábereket állítottak és padokat helyeztek ki, s több mint 600 négyzetméteren növényszigeteket hoztak létre - tájékoztatta az átadást megelőzően a városháza sajtóirodája az MTI-t. A főtér ezentúl a gyalogosoké lesz, a már korábban kialakított sétálóutca részévé válik.
fidesz.hu