Szerbia-Montenegró csapatokat küld békefenntartó missziókba
Boris Tadic szerbia-montenegrói védelmi miniszter burkoltan ugyan, de megerősítette pénteken azokat az lapértesüléseket, amelyek szerint az ország csapatokat küld békefenntartó missziókba, valószínűleg Afganisztánba.
Dátum: 2003-10-03 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:12.241227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tadic pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a hadsereg és a szerb csendőrség küldöttsége járt az Egyesült Államokban, ahol "technikai megbeszéléseket folytatott" a majdani békefenntartó missziókban való részvételről. Tadic szerint a libériai, az iraki és az afganisztáni békemisszió jött szóba, de - mint mondta - "legvalószínűbb, hogy Afganisztán lesz a potenciális célállomás".
A miniszter más részleteket nem árult el erről, s csak annyit közölt, hogy a legfelsőbb védelmi tanácsnak, a kormánynak és végül a parlamentnek kell erről döntést hoznia.
A belgrádi lapok napok óta arról cikkeznek, hogy Szerbia-Montenegró csapatokat küld Afganisztánba, s leggyakrabban arról írnak, hogy az ország 250 harcedzett önkéntes csendőrt és katonát küld Afganisztán "legproblematikusabb" vidékére, Kandahár környékére, hogy az Egyesült Államok parancsnoksága alatt harcoljanak az al-Kaida terrorszervezet és a tálibok ellen, és kiképezzék az ottani rendőröket. Több lap eldöntött tényként kezeli, hogy az Afganisztánban küldendő zászlóalj vezetője Goran Radosavljevic Guri, a csendőrség jelenlegi vezetője lesz.
Tadic pénteken szólt a legfelsőbb védelmi tanács csütörtöki döntéséről is, amely szerint megnyitják a katonai biztonsági szolgálatok dossziéit. A döntést sokan értetlenséggel fogadták, mivel a védelmi tanács üléséről kiadott közlemény semmi konkrétumot nem tartalmazott.
A miniszter nyugalomra intette a közvéleményt, mondván a védelmi tanács határozatától nem kell várni "semmi látványosat", s csupán arról van szó, hogy szerte akarják foszlatni egyes katonai szakszolgálatokat övező talányt, ami - mondta - része a demokratizálódási folyamatnak. Tadic szerint megfelelő jogi szabályozások kidolgozása után a polgárok elé tárják azokat a dokumentumokat, amelyek közzététele nem veszélyezteti a nemzet biztonságát.
MTI - fidesz.hu