Súlyos válsághelyzetben a tejágazat
A Tej Terméktanács szerint ismét súlyos válsághelyzetbe került a tejágazat, mert a szakminisztérium vállalta 200 millió liter tej helyett csupán ennek felét, mintegy 105 millió liternyit von ki a piacról.
Dátum: 2003-10-03 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:12.825523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tejtermelők és -feldolgozók képviselői egyetértettek abban, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium idáig nem teljesítette azt a nyár elején vállalt kötelezettségét, miszerint 200 millió liternyi Magyarországon nem értékesíthető tejet kivon a piacról. Naponta fél millió liternyi felesleges tej termelődik a piacon, amit - elképzelhető, hogy a csatornába kell önteni.
A Tej terméktanács keddi rendkívüli közgyűlésén úgy döntött, hogy szeptember 1-jétől mind a termelők, mind a feldolgozók 3-3 forintot fizetnek be a szervezet intervenciós kasszájába. De ez "csupán egy kölcsön" az agrártárca számára, mert azt később szeretnék valamilyen módon visszakapni.
Forrás: hírtv.hu
fidesz.hu