Korlátozások nélkül fér hozzá a NATO-titkokhoz Románia
Romániát nem érintették, és nem is fogják megszorítások érinteni a titkos NATO-információkhoz való hozzáféréssel kapcsolatban -- jelentette ki George Maior, a honvédelmi minisztérium államtitkára.
Dátum: 2003-10-04 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:16.068680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, néhány hónapja valóban rendkívül komoly fenntartások merültek fel ezen a téren, ezek azonban csak Bulgáriára, és egy balti államra vonatkoztak. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy bár a problémák ismét aktuálissá váltak, továbbra is Bulgáriát, illetve ezúttal Szlovákiát érintik, Romániával kapcsolatban nem merült fel a NATO-titkokra vonatkozó korlátozás. Maior hozzátette: Bukarest rendszeresen részt vesz valamennyi olyan NATO-bizottság ülésein, amelyikbe meghívást kapott.
Forrás: transindex
fidesz.hu