Funar letartóztatását kéri a prefektus
Gheorghe Funar polgármester tetteivel a jogállamiságot veszélyezteti - jelentette ki tegnap Vasile Soporan, Kolozs megye prefektusa, aki felkérte az illetékes állami hatóságokat, hozzák meg a szükséges intézkedéseket.
Dátum: 2003-10-04 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:16.353777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A prefektus Funar letartóztatásának lehetőségét is kilátásba helyezet. Soporan elmondta: a kolozsvári polgármester két éve nem tartja be a törvényt, és tettei a jogállamiság elleni támadásként értékelhetők. Gheorghe Funar válaszként azt nyilatkozta, a hasonló viselkedés a megyei pártitkárokra emlékezteti. A polgármester és prefektus közötti szópárbaj a kolozsvári főjegyzői állás betöltése kapcsán alakult ki. A városvezető azzal fenyegetőzött, ismét bepereli Soporánt, ha nem hajlandó kinevezni az általa támogatott jelöltet.
Forrás: transindex
fidesz.hu