Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Farkas Flórián: A roma társadalom összetartására van szükség

A cigányság problémáinak megoldásához a romák többségének összetartására van szükség - mondta Farkas Flórián a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség szombati szolnoki kongresszusán.


Dátum: 2003-10-04 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:17.053091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A mi fejünkben nem lehet baloldali és jobboldali cigány, csak ügy van, amely mögött emberek százezrei állnak, és gondjainkat csak úgy tudjuk megoldani, ha a roma társadalom többsége összetart" - jelentette ki.

A szervezet elnöke hozzátette: mindehhez azonban szükség van egy olyan megbízható szövetségesre, mint a Fidesz, és amelynek segítségével válasz adható a társadalmi kihívásokra.

A két szervezet a közös tennivalókat együttműködési megállapodásban foglalta össze, és ezt a dokumentumot a szombati kongresszuson mindkét fél képviselője aláírja - mondta Farkas Flórián.

A mostani megállapodás a két évvel ezelőtt megkötött szerződés szerves folytatása, olyan, "amely a Lungo Dromon keresztül vissza tudja majd adni a magyarországi cigányság méltóságát, biztosítja társadalmi integrációját és nemzeti megbecsülését" - tette hozzá.

A megállapodás által folytathatók lesznek mindazok a lakásépítési, területfejlesztési és népegészségügyi programok, amelyeket az Orbán-kormány utáni időszakban "abba kellett hagyni, félbe kellett szakítani és meg kellett törni" - mondta Farkas Flórián.

"Ebben a megállapodásban az is benne van, hogy a magyarországi cigányságnak biztosítva lesz a politikai képviselete Tiszaburától Európáig" - szögezte le az elnök. Rámutatott, hogy a dokumentumban foglaltakat akkor tudják maradéktalanul megvalósítani, ha a Fidesszel szövetségben megnyerik a 2004-es európai parlamenti és a 2006-os országgyűlési választást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek