Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyílt az 50. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Mádl Ferenc köztársasági elnök nyitotta meg az 50. Vásárhelyi Őszi Tárlatot szombaton Hódmezővásárhelyen. A művészi megújulás kihívása, hogy az alkotással mindig új kérdések fogalmazódjanak meg, és új válaszok szülessenek alkotóban és nézőben egyaránt - mondta az államfő a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.


Dátum: 2003-10-04 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:17.349288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az igazán ihletett művészet pedig bármennyire is helyhez és időhöz kötött, határok és világok átlépésére, összekötésére is képes" - hangsúlyozta.

Hódmezővásárhelyen nem volt nehéz útjára indítani egy ilyen művészeti seregszemlét, mert a város kulturális igényessége már a hivatalos művészetszervezés előtti időkben is megmutatkozott - tette hozzá az államfő.

A városhoz kötődő alkotók közül kiemelte Tornyai Jánost, Rudnay Gyulát és Iványi Grünwald Bélát.

Rámutatott arra, hogy az ő szellemiségük múzeumot, képzőművészeti társaságot, folyóiratot termett, és évtizedekre lendületet adott a művészi pezsgésnek.

Az államfő szólt arról, hogy minden hagyomány, amelyet ötven esztendőn keresztül következetesen és lelkesedéssel életben tartanak, méltó az elismerésre.

"S még inkább méltó, ha évről évre megvalósuló művészeti hagyományról van szó" - mondta Mádl Ferenc.

A 133 festő-, grafikus- és szobrászművész munkáiból rendezett tárlaton a hagyományokhoz híven díjakat adtak át.

Hódmezővásárhely fődíját és a Tornyai-plakettet Kovács Tamás Vilmos festőművésznek ítélték. A város mesterdíjával Szalay Ferenc festőművész munkáját ismerték el, a városi nívódíjat pedig Fodor József festőművész vette át.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Kéri Imre festőművészt díjazta, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díját pedig Bikácsi Daniella festőművész kapta.

A tárlat november 23-ig tart nyitva.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek