Kerületi adok-kapok
Önbíráskodás gyanúja miatt indult eljárás egy erzsébetvárosi szocialista politikus ellen, aki a feljelentő szerint 500 ezer forintot akart kizsarolni tőle, s többször életveszélyesen megfenyegette - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került hatósági dokumentumokból. Az önkormányzat szociális bizottságának MSZP-s tagja szerint ő csak egy szóbeli megállapodást kért számon.
Dátum: 2003-10-04 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15440
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:17.680129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Timkó Róbert építési vállalkozó 14 millió forintért vásárolta meg az egyik Dob utcai társasháztól az épület tetőterét, amelyre emeletet is épít, s az itt kialakítandó lakásokat értékesítené majd. A tetőtér elidegenítését a lakók a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságához hasonlóan jóváhagyták.
Az adásvételi szerződés és a társasház alapító okiratának módosításáról szóló dokumentumok Timkó Róbert Hunvald György (MSZP) polgármesternek írott levele szerint egy időre eltűntek az erzsébetvárosi vagyongazdálkodási irodából, ezt követően "jöttek a zsaroló telefonok", hogy fizessen.
Az építkezési vállalkozó feljelentést tett a rendőrségen, s több levelet írt a kerület polgármesterének, valamint a gazdasági bizottság elnökének a sérelmeiről. Úgy véli: már legalább egy évet csúszott a beruházás a fenyegetések és a zsarolások miatt.
- Timkó Róberttel történt szóbeli megegyezés alapján végeztem munkát, meghatalmazásokat és lemondó nyilatkozatokat készítettem és írattam alá az ingatlanokra vonatkozóan, a General Építő- Business Bt. számára, amelyért cserébe 100 ezer forintot kaptam - közölte a lap megkeresésére Kelemen Károly, a VII. kerületi önkormányzat szociális bizottságának MSZP-s tagja.
Kelemen szerint Timkó 470 ezer forint üzletszerzési jutalékkal tartozik még neki, amelyben szóban állapodott meg egy tanú jelenlétében a vállalkozóval. Külön hangsúlyozta, hogy a munkát nem politikusként, hanem magánemberként vállalta. Egyben tagadja, hogy zsarolná az építési vállalkozót, mint fogalmazott, csak a jussát követeli.
Pál Gábor, Magyar Nemzet
fidesz.hu