A katolikus oktatás napja Budapesten
A rendszerváltozás óta lényegében felállt Magyarországon a katolikus oktatás teljes rendszere az óvodától az egyetemig, így a figyelmet most már a meglévő iskolarendszer minőségi javítására kell helyezni - mondta Pápai Lajos győri megyéspüspök A katolikus oktatás napja című rendezvényen szombaton a Budapest Sportarénában.
Dátum: 2003-10-04 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:17.987727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eseményen, amelynek fővédnöke Paskai László nyugalmazott bíboros, Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Mádl Ferenc köztársasági elnök volt, a szervezők közlése szerint mintegy tízezer diák, szülő és pedagógus vett részt.
Pápai Lajos előadásában fontosnak nevezte, hogy az egyházi iskolák legyenek élő közösségek, gyermekközpontúak az igényes követelmények következetes megvalósításakor, minden keresztény hivatás melegágyai, neveljenek szociális érzékenységre, és merjenek bátran szembeszállni a fogyasztói társadalom bálványaival, hasznossági szemléletével, "az erkölcstelenséget gyakran nyíltan hirdető és kívánatosnak bemutató médiával és közgondolkodással".
"Észre kell vennünk, hogy két front küzd ma az emberért: az istenellenes humanizmus és a keresztény humanizmus" - mondta.
Pápai Lajos rámutatott: "a válságban élő mai embernek választania kell: Istennel vagy Isten ellen".
A katolikus nevelésnek Magyarországon ezeréves hagyománya van - hangsúlyozta köszöntőjében Bosák Nándor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökhelyettese.
A debrecen-nyíregyházi megyéspüspök hozzátette: tanítani, nevelni a legszebb hivatások közé tartozik.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek előadásában, amelyet távollétében Blanckenstein Miklós pápai prelátus olvasott fel, kiemelte, hogy Magyarországon az egyházi közoktatási és felsőoktatási intézmények esetében is biztosított az állami finanszírozás.
Rámutatott arra, hogy az Európai Unió készülő alkotmányának szövege valószínűleg elismeri majd a vallási közösségek hozzájárulását, értékhordozó jellegét.
"Ezek alapján tehát annak semmiféle veszélye nem látszik, hogy az egyházi intézmények, egyházi fenntartású oktatási intézmények jogi helyzetében a csatlakozás következtében változás álljon be" - írta.
Erdő Péter - a pápai prelátus közlése szerint - úgy véli: a püspöki karnak a jövőben szabályoznia kell, hogy a katolikus oktatási intézményekben katolikus pedagógusok oktassanak, vagy ha a tanárnak más a világnézete, tartsa tiszteletben az intézmény jellegét.
A bíboros utalt arra, hogy az Európai Unió számos szempontból tiltja a diszkriminációt, van azonban olyan uniós jogszabály, amely kivételt enged meg "bizonyos intézmények világnézeti tendenciájának a javára". Véleménye szerint az adott munkahelyeken történő "világnézeti pozitív diszkrimináció" alkalmazásához Magyarországon szükség van valamiféle belső egyházi szabályozásra.
Erdő Péter úgy látja, hogy az uniós belépés "rászabadítja az országra a felsőoktatási világpiacot". A bíboros szerint Magyarország nem lesz minden szakon versenyképes, de a "minőség szigeteit" ki lehet alakítani.
A rendezvényen Bosák Nándor püspök Pro Pedagogia Christiana kitüntetést adott át a katolikus oktatás területén végzett kimagasló munkája elismeréseként Bajzák Erzsébet M. Eszternek, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet vezetőjének.
Az esemény, amelyet a Közép-európai Katolikus Találkozó keretében hirdettek meg, az esti órákban szentmisével zárul.
MTI - fidesz.hu