Együttműködési megállapodást kötött a Fidesz és a Lungo Drom
A parlamentnek nem "díszcigányokra" van szüksége, hanem azokra, akik mögött olyan, a romákat képviselő felelős közéleti erő áll, mint a Lungo Drom - mondta Orbán Viktor szombaton Szolnokon, a cigány érdekvédelmi szervezet kongresszusán, amelyen együttműködési megállapodást kötött a Fidesz és a Lungo Drom.
Dátum: 2003-10-04 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:18.313556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke hozzátette: számára külön öröm, hogy pártja országgyűlési frakciójában három ilyen politikus is helyet foglal.
A 2004-es európai parlamenti választások kapcsán közölte: a Fidesz fontosnak tartja, hogy a hazai cigányságnak saját jogon alapuló és teljes jogú parlamenti képviselete legyen Európában, és ennek mikéntjéről tárgyalnak a Lungo Drommal.
A Lungo Drom és a Fidesz közötti megállapodásról azt mondta, hogy a szerződés akkor lesz jó, ha nemcsak mindkét fél, hanem egész Magyarország jól jár általa.
Az együttműködés megkötésére akkor kerül sor, "amikor hazánkban (...) a korábbi lendületes fejlődés, országépítés, gyarapodás és bizakodás megtört, és átadta a helyét a határozatlanságnak, a tétovaságnak, a hozzá nem értésnek, a megszorításoknak, az áremelkedéseknek és a pesszimizmusnak" - mondta a volt miniszterelnök.
Felidézve az elmúlt négyéves kormányzati ciklust emlékeztetett arra, hogy 1998 és 2002 között a cigányság problémáinak megoldására szánt kormányzati összeget sikerült az előző ciklushoz viszonyítva a négyszeresére emelni.
MTI - fidesz.hu