Medgyessy nem állt ki a keresztény értékek mellett
A Fidesz egyetért mindazzal, amit Medgyessy Péter az Európai Unió római kormányközi konferenciáján elhangzott beszédében mondott, de azt felháborítónak tartja, hogy a magyar kormányfő nem kérte a kereszténység európai jelentőségéről szóló szövegrész beemelését az uniós alkotmány tervezetébe - mondta Surján László az MTI-nek szombaton.
Dátum: 2003-10-04 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:18.600113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz értékelése egybecseng Medgyessy Péterével: az unióalkotmányának tervezete jó alap az alkotmány végleges szövegéhez. A Fidesz ezért annak csak korlátozott megnyitását tartja szükségesnek - közölte az ellenzéki képviselő.
"Egyetértünk a miniszterelnökkel abban is, hogy a kisebbségek védelmét be kell emelni a szövegbe. Egyezik az álláspontunk az egy ország, egy teljes jogú biztos kívánalmával is, valamint azzal, hogy a rotációs elnökségi rendszer fennmaradjon" - tette hozzá.
Be kell emelni az alkotmánytervezetbe azt is, hogy a kereszténység Európa meghatározó alapértéke. Felháborító, de Medgyessy Péter erre nem tett javaslatot - közölte Surján László.
"Ennek fényében érthető, hogy a parlament európai integrációs bizottságának ülésén a kormánytöbbség nem engedte napirendre venni az MDF erre vonatkozó javaslatát" - tette hozzá a fideszes honatya.
MTI - fidesz.hu