Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sok ezer vendég a tokaji szüreti napon

Miközben a híres Tokaj-hegyaljai szőlőskertekben javában tart a legnagyobb őszi munka, a nagyszüret, a borvidék központjában, Tokajban sok ezer hazai és külföldi vendég részvételével rendezték meg a hagyományos őszi szüreti napot szombaton.


Dátum: 2003-10-05 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:20.132827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főtéren, az újjáépített Degenfeld Palota dísztermében rendezték meg a késői szüretelésű borok kóstolóját.

Egyedi András, a Tokaji Nagy Borok Egyesülete titkára elmondta: 1995-ben a leghíresebb szőlőtermelő birtokok tulajdonosai azért alapították meg a nagyborok egyesületét, hogy "ezt a kiváló bort ismét felemeljék az őt megillető helyre, a világ legnevesebb borai közé".

Tokaj-Hegyalján amúgy is későn tartják a szüretet, de a most bemutatásra kerülő borkülönlegességek legtöbbjét 2-3 esztendővel ezelőtt, még a hagyományos időszaknál is később, volt, amikor decemberben szüretelték - tette hozzá.

Az értékes borászati birtokok tíz esztendeje kísérleteznek a késői szüretelésű, főként édes borok készítésével, amelyek, mint mondta, az aszúborok mellett felzárkózhatnak a világ legkiválóbb édes borainak sorába.

Ez a bor tehát egy külön kategória lesz a jövőben a borvidéken - tette hozzá a szakember.

Délután került sor a híres tokaji szüreti felvonulásra, amelynek élén lovas bandérium haladt, őket követték a hagyományőrző együttesek, és feltűnt a Bacchus-huszár is piros nadrágban, hordón lovagolva.

Őket a települések feldíszített hintói követték, amelyek a küldöttségeket hozták a város főterére, élükön a polgármesterekkel.

A megérkezett 28 polgármester mindegyike hozott magával a hátán egy puttony szőlőt és 20 kiló aszúszemet, amelyből a hegyaljai polgármesterek furmint borát és aszúját készítik el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek