Légicsapások a Gázai övezetben
Izraeli és külföldi pacifisták élő pajzsként ajánlották fel magukat Jasszer Arafat palesztin elnöknek szombat éjjel Rámalláhban, néhány órával az észak-izraeli Haifában véghezvitt, a palesztin merénylőnővel együtt húsz halálos áldozatot szedő kamikaze-robbantás után.
Dátum: 2003-10-05 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:20.452123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A békeaktivisták, akik Arafat hivatali tömbjénél gyűltek össze, meg akartak akadályozni egy izraeli megtorló támadást a palesztin elnök ellen, vagy annak esetleges kitoloncolását.
Izraeli helikopterek röviddel éjfél után két rakétát lőttek ki egy Gáza városában lévő tengerparti házra. Ebben az iszlám szélsőséges Hamászhoz tartozó Munter Kanita lakott, aki azonban nem volt otthon. A környező házakban azonban négy palesztin könnyebb sérülést szenvedett a légnyomás által bezúzott ablakoktól.
Néhány perccel később más izraeli helikopterek három rakétát lőttek ki a Gázai övezet központi részén lévő el-Bureidzs menekülttáborra. Az egyiket palesztin aktivistáknak szánták egy ház közelében, amelynek tulajdonosa az Iszlám Dzsihád egyik vezetője. Morset Sahin azonban ép bőrrel megúszta a támadást - jelentette az AP szemtanúkra hivatkozva, akik áldozatokról nem tudtak, de anyagi kárról igen.
Az izraeli rádió szerint a támadás célpontja egy fegyver- és lőszerraktár volt. Az egyik rakéta eltalált egy áramfejlesztőt, sokhelyütt megszakítva az áramszolgáltatást a Gázai övezet központi részén.
A támadások előtt Ariel Saron izraeli kormányfő ülést tartott katonai és biztonsági vezetőkkel, megvitatva a haifai merényletet.
MTI - fidesz.hu