Blair "tudta, hogy nincsenek tömegpusztító fegyverek"
A brit kormányfő két héttel az iraki háború előtt beismerte, hogy Iraknak nincsenek bevethető állapotban lévő tömegpusztító fegyverei - ez áll Robin Cook volt külügyminiszter naplójában, amelyből a The Sunday Times idézett részleteket.
Dátum: 2003-10-05 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:21.041769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezető vasárnapi brit lap által sorozatban közölni kezdett, napló formájában szerkesztett könyv szerint Cook - aki mereven ellenezte a háborút - március 5-én, egy magánmegbeszélés során feltette a kérdést Tony Blair miniszterelnöknek: nem tart-e attól, hogy Szaddám Huszein akkori iraki elnök a szövetségesek támadása esetén beveti harctéri vegyi fegyvereit a brit erők ellen. Blair azt válaszolta: Huszein nehezen tudná gyorsan bevetni ezeket a fegyvereket, miután rendkívüli erőfeszítéseket tett e fegyverek elrejtésére.
Ez a kijelentés tételesen ellentmond annak a tavaly szeptemberben - nem titkoltan a készülő fegyveres beavatkozás lanyha hazai támogatásának erősítése végett - Londonban közzétett hírszerzési értesüléscsomagnak, amelynek központi eleme szerint az iraki hadseregnek a parancskiadástól számított 45 percen belül bevethető tömegpusztító fegyverei voltak.
Cook a naplójában azt írta: jóllehet nincs oka kételkedni abban, hogy Blair tavaly szeptemberben még valóban hitt az iraki tömegpusztító fegyverek 45 perces bevetési készültségében, a márciusban lezajlott beszélgetésből kiderült, hogy akkor már a miniszterelnök sem gondolta ezt valós információnak.
Cook ebből azt a következtetést vonja le, hogy a kormány félrevezette a parlamentet, és hamis információk alapján kérte a képviselőket, hogy szavazzák meg a brit részvételt az iraki háborúban.
A 45 perces készültségről szóló rész volt egyébként a fő eleme annak a súlyos összecsapás-sorozatnak, amely a kormány és a BBC rádió között robbant ki egy májusban elhangzott BBC-tudósítás miatt, amely szerint ezt az elemet a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal tetette bele a tavaly szeptemberi dossziéba, annak tudatában, hogy az információ nem helytálló. A Downing Street dühödten cáfolt; a BBC-értesülés forrásának tartott védelmi minisztériumi fegyverzeti tanácsadó, David Kelly - akinek neve a rádió és a kormány háborúskodása során nyilvánosságra került - július közepén öngyilkos lett. A haláleset súlyos válságba sodorta a kormányt és a BBC-t egyaránt.
Robin Cook nem sokkal a háború előtt, tiltakozásul az általa már akkor megalapozatlannak tartott fegyveres akció ellen, lemondott alsóházi vezéri posztjáról; ez a kormánypárti frakcióvezetőéhez hasonló, annál jóval szélesebb jogkörű, kabinettagsággal járó poszt a sajátos brit politikai felépítményben. Cook az első, 1997-ben hatalomra került munkáspárti kormányban négy évig külügyminiszter volt.
A The Sunday Times szerint valószínű, hogy a politikus könyvében szereplő állítások után erősödni fog a nyomás, hogy kezdődjék független jogi eljárás a háború megalapozottságának vizsgálatára.
MTI - fidesz.hu