Pokolgép robbant a magyarok tábora közelében
Két pokolgép robbant fel az iraki Hillában lévő magyar tábor közelében szombat délután, személyi sérülés nem történt - közölte vasárnap Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója.
Dátum: 2003-10-05 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:22.699793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondása szerint a két robbantás délután négy és hat óra között történt. Ezt követően a táborban rövid időre, mintegy másfél órára magasabb szintre emelték a készültséget.
Matyuc Péter közölte: egyelőre nem tudni, hogy kik követték el a robbantást.
MTI - fidesz.hu