Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mubarak a közel-keleti rendezésről

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök vasárnap óva intette Izraelt a palesztin elnök elleni akcióktól, Irak kapcsán pedig azt hangoztatta, hogy mielőbb szükséges a hatalom átadása a nép által választott iraki testületnek.


Dátum: 2003-10-05 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:24.530358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A palesztinok által választott elnök elleni, előre megtervezett támadások nem kedveznek a béke ügyének" - mondta vasárnapi televíziós beszédében Mubarak, az 1973-as arab-izraeli háború 30. évfordulóján.

Az egyiptomi elnök úgy vélekedett, hogy Izrael próbálkozása, amellyel Jasszer Arafatot a béke akadályaként igyekszik beállítani a nemzetközi közösség előtt, nagyban bonyolítja a jelenlegi helyzetet. Mubarakot nagyon elkeserítette a szombati haifai merénylet, amelyben arab és izraeli emberek egyaránt életüket vesztették, és hozzátette: az erőszak és az arra adott szintén erőszakos válasz a "békefolyamat lényegét" veszélyezteti.

Hoszni Mubarak szerint békét és biztonságot csak úgy lehet teremteni, ha Izrael felhagy a megszállással és a provokációkkal, és ha minél gyorsabban megalakul a független palesztin állam. Az izraeli erőszak miatt Mubarak arra kérte a közel-keleti kvartett tagjait, az ENSZ-t, az Európai Uniót, az Egyesült Államokat és Oroszországot, hogy tegyenek újabb erőfeszítéseket a helyzet stabilizálására - jelentette az AFP.

A tévébeszédben Mubarak kitért az iraki fejleményekre is. Úgy ítélte meg, hogy a szövetségeseknek pontos útitervet kellene kidolgozniuk a hatalomátadásra, amelynek minél hamarabb meg kell történnie. Az egyiptomi vezető szerint azonnal vissza kell térni a normális állapothoz, vagyis hogy az iraki nép kormányozza saját magát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek