Három éve bukott meg Milosevic rendszere
Zoran Zivkovic szerb miniszterelnök szerint a kormány a milosevici rezsim bukása óta szinte minden tőle telhetőt megtett az országért. Slobodan Milosevic rezsimje három évvel ezelőtt, 2000.október 5-én bukott meg. Az azóta eltelt három évről nyilatkozott a vasárnapi Vecernje Novosti című belgrádi lapnak a szerb kormányfő.
Dátum: 2003-10-05 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:24.821337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zivkovic szerint a kormány az elmúlt három évben "95 százalékát teljesítette annak, amit megtehetett". A legnagyobb eredmény az, hogy a polgárok szabadok, nem kell félniük a letartóztatásoktól, s attól, hogy nem lesz üzemanyag és élelmiszer a boltokban. A kormányfő ugyanakkor elismeri, hogy elmaradt "a békés forradalom végszava", mert az új hatalom nem szakított meg azonnal minden szálat a volt rezsimmel, nem helyezte hatályon kívül az alkotmányt, s nem menesztették a volt a rezsim kulcsembereit. Zivkovic szerint ez azért nem történt meg, mert ezt akadályozták a múlttal szakítani nem képes "kvázilegalisták" (ezzel nyilvánvalóan Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfőre és pártjára célzott). Ivan Torov, a Politika című lap neves publicistája írásában rámutat arra, hogy Szerbiában a milosevici rendszer bukása óta megszakítás nélkül dúl a politikai harc a hatalomért a rendszerváltó erők között. A milosevici rezsimet megbuktató Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) hatalomra kerülvén a demokrácia és a szabadság látszatát keltette, de az elmúlt három év valójában a DOS hitelvesztésének volt az időszaka. "Ha ez nem lenne igaz, Szerbia fosztogatói nem tetszelegnének a kormánykamerák előtt, a háború és a nacionalizmus ideológusai nem kapnának tekintélyes elismeréseket, nem kapna hangot ismét az a tézis, hogy Szerbia nem vett részt a délszláv háborúkban, nem rombolnák más nemzetiségűek temetőit, s az állami televízióban nem sértegetnék a vajdasági nemzeti kisebbségeket" - írja Torov. Szerinte három évvel a rendszerváltás után a DOS még mindig nem képes szembenézni a valós problémákkal, Szerbia mély politikai, gazdasági, szociális és erkölcsi válságban vergődik, s a tespedésnek egyhamar nem lesz vége, mert nem reménykeltő mindaz, amit a hatalom vagy az ellenzék kínálni képes. A NIN című belgrádi hetilap írásában emlékeztet: a rendszerváltás után a politikai elemzők arról értekeztek, hogy merőben megváltozott a politikai porond; Európa-párti demokraták kerültek hatalomra, s a vörös-fekete koalíció biztos léptekkel halad a veszte felé. A jóslatok ellenére a volt rezsim erői - kiváltképpen a szerb radikálisok - felélednek. Ennek az az oka, hogy a DOS valami csoda folytán megtartotta a milosevici politika kulcselemeit: a megvetést a hatalommegosztás eszméje és a gúnyt a parlament iránt, az "államalkotó maffiát", a médiák és a bíróságok feletti ellenőrzést, s a titkosszolgálatok igénybe vételét a politikai leszámolásokhoz.
MTI - fidesz.hu