Teréz anya - boldoggá avatás
Teréz anya véréből, hajából és ruhadarabjaiból küldtek el Indiából a Vatikánba a Nobel-békedíjas szerzetesnővér közelgő boldoggá avatásához. Az október 19-i szertartás során megáldják a szentéletű apáca néhány olyan hétköznapi tárgyát is, mint például az ágyneműjét vagy az olyan kendőket, amelyek a kelet-indiai Kalkuttában lévő sírját érintették.
Dátum: 2003-10-05 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:26.945801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Savita nővér, a Teréz anya által alapított irgalmasrend képviseletében elmondta, hogy a nagy tisztelet övezte szerzetesnővér földi maradványaiból és hátrahagyott tárgyaiból később szétosztanak néhány darabot az emberek között Olaszországban és Indiában. A katolikus egyház történetében a hat éve elhunyt Teréz anyát avatják boldoggá a legrövidebb idő alatt. II. János Pál pápa tavaly aláírt két dekrétumot, amelyek hősies erényeket és egy csodatettet tulajdonítanak a misszionárius nővérnek - jegyezte meg az AFP. A macedóniai albán származású Teréz anyát 1979-ben tüntették ki Nobel-díjjal a szegények érdekében végzett tevékenységéért. 1997-ben, 87 évesen hunyt el.
MTI - fidesz.hu