ENSZ Biztonsági Tanácsa elnapolta ülését
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a hétfőre virradó éjszakán elnapolta ülését, amelyen Szíria kérésére Izraelt elítélő határozat tervezetéről folytatott vitát a szíriai terület ellen vasárnap végrehajtott izraeli légitámadás kapcsán.
Dátum: 2003-10-06 07:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:28.162960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület a következő napokban folytatja vitáját - közölte John Negroponte amerikai ENSZ-nagykövet, aki jelenleg betölti a BT elnöki tisztét.
A nyilvános vitában több állam - köztük Németország, Franciaország, Oroszország és Kína - elítélte mind az izraeli eljárást, mind pedig a legutóbbi palesztin öngyilkos merényletet, amely húsz halálos áldozatot követelt az izraeli Haifa kikötővárosban - jelentette a német dpa hírügynökség.
Negroponte Szíriát hibáztatta a történtekért. Szavai szerint "Szíria a rossz oldalon áll a terrorizmussal vívott harcban". Kijelentette: véget kell vetni a szíriai területről kiinduló terroristatevékenységnek. - Nem szabad elfelejteni, hogy a szíriai terület elleni légitámadást megelőzte a haifai merénylet - hangsúlyozta az amerikai ENSZ-nagykövet.
MTI - fidesz.hu