Fogadták az első hajót a Balatonon
A balatoni hajózás jövőjét biztosítja, hogy akik akarták, elérték céljukat: a Balatoni Hajózási Rt. a balatoniaké lett - fogalmazott szombaton Balatonfüreden Turi-Kovács Béla az idei idény első hajójának fogadását köszöntő ünnepségen arra utalva, hogy a részvénytársaság többségi tulajdonosa a kikötőkkel rendelkező 22 tóparti önkormányzat lett.
Dátum: 2002-04-02 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:02.698164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A természeten múlik, hogy mennyi lesz a víz a Balatonban, ezért csak könyöröghetünk. A többi rajtunk múlik; hogy újra halat foghassanak a Balatonban a horgászok, s hogy ne pusztuljon, hanem megmaradjon a tó - mondta a környezetvédelmi miniszter.
A közelgő országgyűlési választásokra utalva Turi-Kovács Béla kijelentette: - A gyönyörű március után gyönyörű április jön, amelyet négy gazdag esztendő követ.
A Balatoni Hajózási Rt. 156. idényét megnyitó hajófogadáson az idén tulajdonossá vált települések nevében köszöntőt mondtak Siófok, Keszthely és Balatonfüred önkormányzati vezetői is, akik a balatoniakat összekötő sokféle kapocs közül az egyik legfontosabbnak a hajózást tartják.
Horváth Gyula, a siófoki székhelyű hajóstársaság ügyvezető vezérigazgatója elmondta: az új évben az eddigi 22 kikötő mellé bekapcsolódik a személyforgalomba a balatonaligai és a zánkai. - A társaság négyszáz ember megélhetését biztosítja, s szolgálja a hazai és a külföldi vendégeket. A balatoni hajózás, köszönhetően a sikeres privatizációnak, megérheti a 200., vagy a 300. évet is - jelentette ki a cég első embere.
A füredi kikötőben megtartott rögtönzött sajtótájékoztatón Horváth Gyula elmondta: az rt. vagyona a közeli napokban várható tőkeemelés után 3,5 milliárd forintra nő.
Az 51 százalékban tulajdonos 22 önkormányzat, s a 49 százalékban tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank Rt. együttesen majdnem 1,2 milliárd forintos tőkeemelése után döntenek a további fejlesztésekről.
A vezérigazgató tájékoztatása szerint tavaly 450-500 millió forintot fordítottak a vitorláskikötők, és több százmilliót a hajók és hajókikötők fejlesztésére. Idén 150-200 milliót költenek a vitorláskikötők, s ugyanennyit a hajók korszerűsítésére. Az elsőként megújuló "Lelle" motorcseréje 60 millióba kerül, e motoroshajó nyártól a legmagasabb uniós környezetvédelmi igényeknek is megfelel majd.
Megkezdik a keszthelyi vitorláskikötő építését, megújul a balatonfüredi hajóállomás, a 40 hellyel bővülő siófoki vitorláskikötő átépítésével pedig várhatóan májusban végeznek.
Az elmúlt évben majdnem két és félmillióan utaztak a Balaton hajóin és kompjain. Idén a kedvező tavaszi előjelek alapján húsz százalékos forgalom-növekedést várnak.
Az idei balatoni hajózási idény további újdonságai közül való, hogy a főidényben új vonalat kapcsolnak be a forgalomba a Balatonaliga, Balatonalmádi és Siófok közti járat elindításával.
A hajójegyek árát átlagosan 8 százalékkal emeli a cég, amely tavaly 1,4 milliárd forint tiszta árbevételt ért el. Általában 30 százalékkal emelkednek a balatoni vitorláskikötők bérleti díjai, amelyek a jelentős beruházás nyomán megújuló siófoki esetében megkétszereződnek.