Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós munkavállalók tízezrei érkeznek hazánkba

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi tárca számításai alapján 60-90 ezer európai uniós munkavállaló érkezhet hazánkba a jövő májusi csatlakozása után.


Dátum: 2003-10-06 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:30.530635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Míg a magyar munkavállalók számára a szabad munkaerő-áramlás lehetősége a két uniós célországba - Ausztriába és Németországba - továbbra is csak a türelmi idő, azaz öt plusz két év múlva lesz teljesen liberalizált, adddig hazánkba már uniós munkavállók tízezrei készülődnek - értesültünk róla.

Csizmár Gábor, a szaktárca politikai államtitkára egy minapi, a témával foglalkozó szakmai fórumon mindezt meg is erősítette. A politikus kifejtette: 60-90 ezer uniós munkavállaló idejövetelére számíthatunk jövő májustól. Az EU tagállamaiból érkező dolgozók zöme valószínűleg a közigazgatásban talál majd munkalehetőséget.

Szakértők minimálisan is 40-50 ezer főre becsülik az európai uniós rendszabályok átvételét, gyakorlati alkalmazását "segítő" bürokráciát. Ezzel szemben - mutatnak rá az elemzők - a következő tíz évben alig 50-60 ezer magyar munkavállaló talál álláslehetőséget az EU-ban, ahol a legvonzóbb pont a korlátozásra készülő Ausztria és Németország. Az említett országok képviselői ugyan jelezték, hogy az átmeneti időszakban készek lesznek javítani a munkavállalás feltételeit, szakemberek szerint ezt voltaképpen már a tíz éve aláírt EU-magyar társulási szerződés is magában rejtette, ám a valóságban mindmáig semmi előrelépés nem történt.

Szajlai Csaba, mno.hu

Kapcsolódó elemek