Prága lekörözi a magyar fővárost
Egyre inkább a cseh főváros áll nyerésre a Prága-Budapest párharcban, amelyet a két főváros vív a közép-európai regionális központ szerepének megszerzéséért - állítja hétfőn a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.
Dátum: 2003-10-06 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:32.477977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újság szerint a The Economist című londoni gazdasági hetilap, valamint az Accenture tanácsadó cég nemrégiben 315 jelentős nemzetközi társaság vezetőjétől kérdezte meg, hogy honnan szeretné irányítani cégét az Európai Unióhoz újonnan csatlakozó régió országai közül. A megkérdezettek 41 százaléka Prágát választotta, míg Budapest és Varsó eredménye 30 százalék alatt maradt. Prága szerepét erősíti, hogy a vállalkozói körökben komoly tekintélynek örvendő Wall Street Journal nemrégiben nagyon kedvező és terjedelmes írást jelentetett meg a prágai vendéglőkben bekövetkezett "konyhai forradalomról".
"Prágát nemzetközi kulturális és szórakoztató központként tartják számon. Mindenki azt mondta, hogy a Hradzsin panorámája gyönyörű. Természetesen ez is sokat segít" - nyilatkozta a lapnak Martin Jahn a külföldi beruházásokat segítő Czechninvest igazgatója. Megjegyezte: Prágát választotta regionális székhelyéül nemrégiben a Pfizer gyógyszeripari óriás, a világ legnagyobb levél- és csomagküldő társasága a DHL, valamint az amerikai Oracle számítógépes cég is. "Korábban az ilyen nevekért folytatott küzdelemben Prága rendszeresen alulmaradt Budapesttel szemben. Mára megváltozott a helyzet" - mutatott rá Jahn, aki szerint Prága helyzetét erősíti az egyre jobb szolgáltatásokat nyújtó Ruzyne repülőtér is, amelyen az idén várhatóan hétmillió személy fordul meg, ami rekordot jelent.
Prága és Budapest párharca a regionális központ szerepéért továbbra is különösen azért igen szoros, mert a magyar kormány nagyon kedvező feltételeket teremt a külföldi befektetők számára - jegyzi meg az újság. Rámutat, hogy Budapesten van a Coca-Cola, a Procter and Gamble vagy a SABMiller és más óriáscégek központja is.
"Magyarország volt az első a régióban, ahol beruháztunk. Ezért a központunk is ott van" - mondta a lapnak Ciaran Baker, a SABMiller szóvivője. A SABMiller kezében van egyébként a pilzeni Prazdroj sörgyár is.
Külföldi menedzserek véleményét idézve az újság úgy véli, hogy Varsó nem fog beleszólni Prága és Budapest párharcába, mert a külföldiek számára nem olyan vonzó, s a varsói életstílus állítólag messze lemarad a prágai és a budapesti életforma mögött.
MTI - fidesz.hu