Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy takarékoskodik: megszorítások jövet-menet

Drasztikus adóemelések, romló közszolgáltatások, kedvezmények megvonása. Varga Mihály fideszes frakcióvezető-helyettes a 2004. évi Medgyessy-féle "takarékosság" néhány jellegzetességére hívta fel a figyelmet napirend előtti felszólalásában hétfőn a Parlamentben.


Dátum: 2003-10-06 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:36.804532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Drasztikus adóemelésekkel, új adó bevezetésével, kedvezmények megvonásával, kisgömböc módjára növekvő dagadó állammal és romló közszolgáltatásokkal kell számolni - mutatott rá a politikus.

Mint hangsúlyozta, a forgalmi adók emelése miatt jövőre "drasztikusan" drágul a villany- és fűtésszámla valamint nő az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek ára is. - "Lassan mondták, most már harmadszor emelik a gáz árát" - fogalmazott.

Varga Mihály a polgárok növekvő terheire utalva arról is szólt, hogy január 1-jétől a pelenka, a diákutazási bérlet, a vonat és buszmenetjegyek, a könyvek, az újságok és a kenyér fogyasztói ára ugyancsak nőni fog.

- 2004-ben lakást építeni vásárolni szinte lehetetlen lesz - hangsúlyozta. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy felére csökken a lakásépítésre illetve lakásvásárlásra felvett hitel adókedvezménye, minimálisra csökken a kedvezmény időtartama. Egy átlag hitel esetében ezzel a módosítással kétmillió forintot vesz ki a kormány minden hitelfelvevő család zsebéből - jelentette ki.

- Még szerencse, hogy van a lakásügynek kormánybiztosa, így lesz, aki elmagyarázza miért jó az embereknek, ha nulla helyett 25 százalékos áfát fizetnek az építési telekre, illetve miért jó a lakáskiadást az eddigi 20 százalék helyett 25 százalék adóval súlytani - közölte.

Varga Mihály úgy véli, az autótulajdonosok az elkövetkezendő évben még rosszabbul járnak. Megfogalmazása szerint a kormány "különös vágyat érez az autósok megbüntetésére". Ennek kapcsán bírálta, hogy duplájára nő a cégautó adója, húsz szálakkal nő a súlyadó és megszűnik a katalizátoros autók kedvezménye. A politikus szintén értetlenül fogadja, hogy az idei januári ötvenszázalékos emelés után továbbnő az átírási illeték és emellett bevezetik a regisztrációs díjat is.

A Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője az önkormányzatoknak több pénzt ígérő választási ígéretét számon kérve emlékeztetett rá, hogy már kormánypárti politikusok - köztük a főpolgármester - is bírálják a büdzsé önkormányzatokkal kapcsolatos részeit és a települések "padlóra kerüléséről" beszélnek.

Varga Mihály nem látja teljesülni az MSZP "több pénzt az embereknek!" kampányszlogenjét sem. - Jövőre nem növekedik a köztisztviselők jutatásának alapja, a bírák, ügyészek nem számíthatnak béremelésre. Hozzáfűzte: Nem várhatnak magasabb ösztöndíjat a felsőoktatásban tanulók, nem változik az egyetemi tanárok fizetése, nem emelkedik a doktori alapképzésben valamint a köztársasági ösztöndíjban részesülő támogatása sem.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek