Kovács most sem védte meg Gyurcsányt
Szijjártó Péter - mivel két hete nem kapott választ Gyurcsány Ferenctől a Parlamentben - ma ismét a nómenklatúra által folytatott privatizációs gyakorlatra kérdezett rá a Parlamentben. A milliárdos szocialista miniszter nómenklatúra-ügyben adott válaszát úgy szavazták meg szocialisták és szabad demokraták, hogy az ügyet útjára bocsátó Szili Katalin nyomott igen-gombot. Kovács László - csakúgy mint két hete - most is távozott a szavazás időpontjára.
Dátum: 2003-10-06 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:37.123208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nómenklatúra-ügyben intézett kérdésre Gyurcsány Ferenctől most sem született elfogadható válasz - szögezte le Szijjártó Péter. Válaszában Gyurcsány "Lízing" Ferenc többek közt azt válaszolta: "Ha Ön azt kérdezi, hogy én tisztességesen boldogultam-e, azt mondom: mi az, hogy! Nagyon is! Törvényesen és tisztességesen." A Parlamentben a szocialista és szabad demokrata képviselők egy része nem volt jelen, más része igennel voksolt, míg négyen: Földesi Zoltán és Kósa Ferenc (MSZP), valamint Mécs Imre és Szalay Gábor (SZDSZ) tartózkodtak. Ezért 181-en fogadták el a milliárdos szocialista miniszter válaszát, 4-en tartózkodtak, 177-en pedig elutasították. Mivel így 181-181 volt a választ elfogadók és nem elfogadók száma, a házelnök szava döntött. Szili Katalin nyilván úgy gondolta, hogy többet ér a pártérdek annál, amivel nemrégen nagy népszerűségre tett szert az országban, s kirobbantotta a nómenklatúra-ügyet, majd igennel voksolt.
Kovács László - bár ott volt a Parlamentben -, Szijjártó Péter interpellációjának idejére elhagyta az üléstermet. Rajta kívül ugyanígy nem szavazott Fazakas Szabolcs, Gy. Németh Erzsébet, Medgyessy Péter, Simon Gábor és Herczog Edit sem.
fidesz.hu