Így gazdagodott a nómenklatúra
Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő Kiss Péter kancelláriaminiszterhez intézett interpellációjában hétfőn a Parlamentben a szocialista nómenklatúra egy újabb, állami pénzekre alapozott üdülővásárlási biznisze iránt érdeklődött.
Dátum: 2003-10-06 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15504
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:37.432771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő felszólalásában elmondta, Medgyessy Péter barátja és üzlettársa, Hajdúszoboszló volt párttitkára Pántya György cége 1997-ben állami pénzek felhasználásával jutott hozzá két nagy értékű, ám mégis jóval áron alul értékesített állami ingatlanhoz.
A politikus szólt arról is, mikor világossá vált, hogy az értékes állami ingatlant Pántya mindössze egymillió forint törzstőkéjű cége vásárolhatja meg, a volt párttitkár vállalkozásába belépett s így a tranzakciót nagyban elősegítette a 730 millió forint törzstőkével bejegyzett, az állami Magyar Fejlesztési Bank Rt. többségi tulajdonát képező Dél-alföldi Regionális Rt. Az MFB vezetője ekkor a szocialista párt pénzügyi ellenőrző bizottságának egykori első embere, Huszti András volt - emlékeztetett a politikus. Megjegyezte azt is: Pántya a 75 milliós ingatlan megvételéhez 700 millió forint hitelt kapott három állami banktól.
fidesz.hu