Jóléti hátraarc: katasztrófahelyzet az önkormányzatoknál
A Fidesz Békés megyei önkormányzati tagozata alakuló ülését követő első tanácskozására került sor a napokban. A tagozat képviselői és nem képviselő tagjai, polgármesterei a települések működését leginkább befolyásoló napirendeket tárgyalt - tudatja sajtóközleményében a tagozat.
Dátum: 2003-10-06 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:38.037167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtóközlemény
A Fidesz Békés megyei önkormányzati tagozata alakuló ülését követő első tanácskozására került sor a napokban. A tagozat képviselői és nem képviselő tagjai, polgármesterei a települések működését leginkább befolyásoló napirendeket tárgyalt.
A települések életét, működését a költségvetés határozza meg, melyeket mind a helyi önkormányzatok, mind pedig a Parlament ezen őszi-téli időszakban tárgyal.
Babák Mihály, a tagozat megyei elnöke ismertette a kormány adó- és pénzügyi tárgyú törvényjavaslat-tervezetét, melyek hatását az ország egész lakossága pénztárcája fog megérezni. Új adó a környezetterhelési adó, az energiaadó, a regisztrációs adó. Növekszik a gépjárműadó, az ÁFA, a jövedéki adó, az illetékek, emelkednek a fogyasztói-, a gyógyszer, a gyógyászati segédeszközök, az élelmiszerek-, villany-, gáz-, újságárak, emelkedik a víz- és csatornadíj, szemétszállítási díjak, étkeztetési szolgáltatások díjai. Mindezek az állampolgárok zsebéből vesz ki pénzt és az önkormányzatok költségvetését terheli, működését veszélyezteti. Ha a kormány nem változtat eddigi gyakorlatán, a helyi önkormányzatok nem tudják túlélni a következő esztendőt! A központosítás, a hatalom centralizálása sérti és csorbítja az önkormányzatok önrendelkezését!
A kormány által meghirdetett elbocsátási hullám tovább növeli a magas munkanélküli létszámot, a diplomás munkanélküliek számát! Az önkormányzati közszférából minden 18. embert elbocsátanak, ez érinti az óvodákat, az iskolákat, az időseket gondozó intézményeket, a hatósági ügyintézést, a lakossági szolgáltatást nyújtó hivatalokat. A kormány az elbocsátottak béréből fizeti ki választási ígéreteit. Miért nem biztosít a kormány elég pénzt a megnövekedett feladatok ellátásához az önkormányzatok számára? Ki fizeti meg a túlköltekező kormány kiadásait? Vajon ismeri a kormány azt a régi bölcsességet, mely így szól: "Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!"?
Babák Mihály
Az Önkormányzati Tagozat Békés megyei elnöke