Megalakult a Fidesz Békés megyei Zöld Tagozata
Dankó Béla, a megyei tagozat elnöke hangsúlyozta a megyei összefogás fontosságát, helyi ügyeink képviseletét. Kérte, hogy a megyét, a saját lakókörnyezetet érintő problémákról tájékoztassák a Fidesz Zöld Tagozatát, mely várja a csatlakozni szándékozó Zöld-barátokat a 66/444-112-es telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen!
Dátum: 2003-10-06 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:38.638508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtóközlemény
"Megtanultuk, hogy a szabad ember felelősséggel tartozik az utódaiért is,
és ezért gondoskodik a természet megőrzéséről és továbbörökítéséről."
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, Alapító Levél,
2003. Budapest, Gesztenyéskert
Megalakult a Fidesz Békés megyei Zöld Tagozata
A Fidesz májusi kongresszusa a nyitottság és szakmaiság érdekében hozta létre a Tagozatokat. A Zöld Tagozat a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség környezet- és természet védelme, a fenntartható fejlődés iránt elkötelezett, az egészséges, méltó környezetért cselekedni kész tagjai együttműködésére létrehozott szervezeti egység.
A Zöld Tagozat célja, hogy páratlan természeti kincseinket megőrizve, gyarapítva adjuk át az utánunk jövő nemzedékeknek; a családjuk egészségéért, nemzetünk természeti kincseiért felelősséget érző emberek egymással összefogva eredményesen léphessenek fel közös céljainkért; Magyarországon mind átfogóbb társadalmi, szakmai és politikai összefogás övezze a környezet- és természetvédelem ügyét.
Az alakuló ülés résztvevői Dankó Bélát a Tagozat Békés megyei elnökévé, Kraszkó Ilonát és Hamza Zoltánt alelnökké választotta. Az ülés vendége Medgyesy Balázs, a tagozat országos elnöke volt, aki köszöntőjében elemezte az Orbán-kormány, illetve a Medgyessy-kormány környezet- és természetvédelmi politikáját.
A polgári kormány tárgyalta és zárta le az Európai Unió környezetvédelmi fejezetét; kiemelt figyelmet fordított természeti értékeink megőrzésére; a Széchenyi Terv pályázatai szigorú környezetvédelmi előírásokat tartalmaztak.
A Medgyessy-kormány olyan látszatpályázatokat ír ki, intézkedéseket hoz, melyekhez forrást nem biztosít; nincs nemzeti környezetvédelmi programja, kormányzásuk ideje alatt leálltak a nemzetközi tárgyalások.
Dankó Béla, a megyei tagozat elnöke hangsúlyozta a megyei összefogás fontosságát, helyi ügyeink képviseletét. Kérte, hogy a megyét, a saját lakókörnyezetet érintő problémákról tájékoztassák a Fidesz Zöld Tagozatát, mely várja a csatlakozni szándékozó Zöld-barátokat a 66/444-112-es telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen!
Tisztelettel:
Domokos László
az 5. számú választókerület országgyűlési képviselője