Ahmed Korei tűszünetet remél Izraellel
Ahmed Korei, a hétfőn hivatalba lépett palesztin válságkormány miniszterelnöke reményét fejezte ki, hogy sikerül gyors tűzszüneti megállapodást kötni Izraellel, egyúttal leszögezte: nem alkalmaz erőt palesztinok ellen.
Dátum: 2003-10-06 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:39.638431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó Ahmed Korei hangsúlyozta: még amerikai nyomás ellenére sem hajlandó semmilyen körülmények között fegyvert használni palesztinok ellen.
Ahmed Korei, a palesztin parlament korábbi elnöke hétfőn kapott megbízást arra, hogy legyen a nyolctagú palesztin válságkormány miniszterelnöke.
Mint fogalmazott, nem akar konfrontációba, polgárháborúba keveredni, mert az nem érdeke a palesztinoknak, sem pedig a békefolyamatnak.
Korei kijelentette: mielőbb szeretne találkozni az izraeli vezetőkkel, köztük Ariel Saron miniszterelnökkel, hogy tárgyaljon velük a tűzszünetről. "Akár holnap készen állunk tárgyalni egy átfogó, nem ideiglenes tűzszünetről" - idézte az AP.
Izraeli részről már korábban közölték: addig nem akarnak palesztin vezetőkkel tárgyalni, amíg a palesztin biztonsági erők nem lépnek fel a szélsőségesek ellen.
MTI - fidesz.hu