Debrecen testvérvárosa lett Szentpétervár
Testvérvárosi kapcsolatot létesített Oroszország és hazánk második legnagyobb városa: Szentpétervárnak Debrecen a 68., a cívisvárosnak pedig a Néva-parti város a 13. ilyen partnere - közölte hétfőn Turi Gábor alpolgármester, miután a Kósa Lajos polgármester vezette delegációval hazaérkezett Oroszországból.
Dátum: 2003-10-06 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:39.944120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta, hogy az ottani hagyományoknak megfelelően Debrecen Szentpétervár egyik kerületével, Petrográddal írta alá a kulturális és gazdasági területekre egyaránt kiterjedő partnerségi megállapodást.
Hozzátette: a két város kapcsolata a jövőben turisztikai, gazdasági, mezőgazdasági, környezetvédelmi és kulturális területekre is kiterjed.
Fontosnak nevezte a leendő diákcseréket; Debrecenben ugyanis széles körű orosz nyelvi képzés folyik több középiskolában és az egyetemen is.
Az alpolgármester tájékoztatása szerint az október 1-4. között megrendezett debreceni napokkal a cívisváros csatlakozott a Szentpétervár alapításának 300. évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozathoz. Bemutatkozott a szentpétervári közönségnek a debreceni Vojtina Bábszínház, amely a novemberi Vojtina-napokra viszontlátogatásra hívta meg ottani együttműködő partnerét, Oroszország legrégebbi, hivatásos társulatát ,a Demmeni Marionet Színházat, s fellépett a Szeredás népzenei együttes is.
Turi Gábor úgy tájékoztatott, hogy november 11. és 14. között Debrecen és környéki vállalkozások is részt vesznek a szentpétervári Peterfood élelmiszeripari kiállításon és vásáron.
- Utóbbin Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kiállítók is ott lesznek, a programot 4,5 millió forinttal támogatja az Agrármarketing Centrum - tette hozzá.
Turi Gábor végezetül elmondta: jövő tavasszal Debrecenben szentpétervári napokat rendeznek, amelyre jelentős számú résztvevőt várnak a Néva-parti városból.
MTI - fidesz.hu