Szerbia-Montenegró rendezi Boszniával a menekültek kérdését
A menekültek sorsát rendezni hivatott kétoldalú megállapodást kötött hétfőn Szerbia-Montenegró Boszniával. A megállapodást Belgrádban írta alá Rasim Ljajic, a délszláv államközösség emberi jogi és kisebbségügyi minisztere Mirsad Kebóval, Bosznia emberi jogi és menekültügyi miniszterével.
Dátum: 2003-10-06 19:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:42.470502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerződéssel a két ország kötelezettséget vállal arra, hogy megteremti a körülményeket a menekültek önkéntes és szervezett visszatéréséhez, szavatolja a visszatérő menekültek védelmét és emberi, illetve szabadságjogainak érvényesülését. Ljajic rendkívül jelentősnek minősítette a megállapodást, amely pótlólagos jogi alapot ad ahhoz, hogy felgyorsuljon a menekültek visszatérésének folyamata. A miniszter szerint a menekültek ügye sokáig nagy teherrel nehezedett a két ország kapcsolataira, de ez már egyre kevésbé politikai és biztonsági kérdés, hanem inkább gazdasági és humanitárius probléma. Kebo szerint a kétoldalú megállapodás aláírásával egyszerűsödni fog a menekültek visszatérésének folyamata, s mellőzhető lesz a sokszor szükségtelen és bonyolult adminisztrációs folyamat. Mindkét miniszter köszönetet mondott az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, amely tevékenyen közreműködött a szerződés tető alá hozásában. Belgrádi adatok szerint Szerbia területén jelenleg több mint hatszázezer menekült él, közel kétszázezren közülük Koszovóból, 300 ezren Horvátországból, s a többiek Boszniából valók. A számok nagyon hozzávetőlegesek, mivel a menekültek jó része már otthonra lelt az országban, s nem kíván visszatérni szülőföldjére, másrészt viszont az említett országok vitatják a szerbiai adatokat.
MTI - fidesz.hu