Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Intenzív madárvonulás a Dél-Alföldön

Élénk a madárvonulás a Dél-Alföld élőhelyein, szeptember vége, október eleje a melegebb éghajlatra költőző madarak közül a partimadarak és a ragadozó madarak fő vonulási ideje - mondta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei szakembere az MTI-nek.


Dátum: 2003-10-07 07:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:44.966827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szegedi Fehértó Közép-Európa legjelentősebb pihenő-,táplálkozóhelyei közé tartozik. Nagy kiterjedésű halastavai a szárnyas vándorok szempontjából kiváló "adottságokkal" rendelkeznek, az őszi lehalászások idején több ezer négyzetméternyi híg iszapfelület várja az alacsonyabb rendű élőlényekkel táplálkozó partimadarakat - közölte Mészáros Csaba.

Tájékoztatása szerint az utóbbi hetekben néhány magányos ritkaság: vékonycsőrű víztaposó, kőforgató, fenyérfutó és sarki partfutó bukkant fel - a madarászok örömére - a tömegesen vonuló madarak között.

Ritka, kis számú kóborlónak számít Magyarországon a kontinens legészakibb területén élő ékfarkú halfarkas, e faj két példányát a Sándorfalvi-tavaknál figyelték meg.

Az ékfarkú halfarkas - amelyet rablósirálynak is neveznek - jellegzetes táplálkozásáról kapta a nevét. Kedvenc táplálékát, a halat, más madaraktól cseni el: ragadozó módjára követi kiszemelt áldozatát, míg az a fáradságtól ki nem ejti csőréből a halat, amelyet a halfarkas még a levegőben elkap - mondta el a szakember.

A különlegességek közé sorolta három vörös ásólúd megjelenését a szegedi Fehértavon, valamint egy rozsdás nádi poszáta feltűnését, utóbbi Ázsiában él, mostani megjelenése a faj tizenegyedik előfordulása Magyarországon.

A szintén Ázsiában honos ritka ragadozó, a világos kékesszürke színű fakó rétihéja a Nagykopáncsi pusztán került a madarászok látókörébe - közölte Mészáros Csaba.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek