Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erősödik az EU gazdasága, de nem tudni, milyen ütemben

Hans Eichel német pénzügyminiszter szerint az EU gazdasága erősödik és Németország harmadik negyedévi hazai összterméke "mérsékelten nőtt".


Dátum: 2003-10-07 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:45.275226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eichel azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott a francia pénzügyminiszterrel és a két ország jegybanki vezetőjével. Eichel rámutatott arra, hogy Európának stabilitásra és gazdasági növekedésre van szüksége.

A német pénzügyminiszter kijelentette: évek stagnálása után az eurózóna gazdasága már túljutott a fordulóponton, azt azonban egyelőre nem lehet megállapítani, hogy milyen ütemben gyorsul a térség gazdasága.

Francis Mer francia pénzügyminiszter elmondta, hogy az eurózóna pénzügyminisztereinek hétfő esti ülésén ismerteti Franciaország jövő évi költségvetési tervét, ahol kiderül: kollégái elfogadják-e azt a francia elképzelést, miszerint előbb élénkíteni kell a gazdaságot, mielőtt sor kerülne a költségvetés konszolidációjára.

Franciaország a jövő évi államháztartási hiányt a GDP 3 százaléka fölé tervezi, ami ezzel már a harmadik egymást követő évben meghaladná a Stabilitási Paktumban felső limitként meghatározott 3 százalékot.

Mer a maga részéről arra számít, hogy kollégái nyomást gyakorolnak majd rá, hogy Franciaország gyorsítsa fel a hiány mérséklését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek