Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötven év után bezár a körmendi cipőgyár

Ötven év után végleg bezárja kapuit az MSC Hungary Kft. cipőgyára Körmenden, ezzel 370 munkahely szűnik meg a Rába-pari városban. Doktorné Németh Margit, az MSC Hungary Kft. gazdasági igazgatója elmondta: a körmendi üzemben kedden, vagy - a megrendelések teljesítésének függvényében - legkésőbb szerdán áll le a termelés, a hét végéig leszerelik és a szombathelyi központi gyárba szállítják a gépeket.


Dátum: 2003-10-07 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:45.856431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdasági igazgató szerint a cég kifizeti a munka nélkül maradó dolgozóknak a törvényesen járó végkielégítéseket. 107 embert az MSC Hungary Kft. szombathelyi központi üzemében foglalkoztatnak tovább, és autóbusszal szállítják őket a vasi megyeszékhelyre.

Az MSC Hungary Kft. augusztusban még több mint ezer fős elbocsátást tervezett, be kívánta zárni a 250 főt foglalkoztató őrisztentpéteri és a 144 fős beledi üzemét is. A szombathelyi központi gyárban is létszámleépítést tervezett; itt időközben a tervezett 50 helyett 20 dolgozó munkaviszonya szűnt meg.

A cég szeptemberben 100 millió forintos munkahelymegtartó támogatást kapott a munkaügyi tárca foglalkoztatási válságkezelési programja keretében, így az őriszentpéteri cipő felsőrész készítő üzem továbbra is termelhet, a beledi üzemet azonban szintén napokon belül bezárják, csupán a meglévő rendeléseket gyártják le.

A gazdasági igazgató elmondta azt is: megfelelő munkaszervezéssel helyben is tudtak volna még munkát biztosítani a dolgozóknak, de az épület több millió forintos beruházást igénylő fűtés-korszerűsítését a bizonytalan tulajdonjogi helyzetben már nem vállalták.

A cipőgyár az 1950-es évek elejétől a körmendi Batthyány-kastély egyik épületszárnyában működött, az ingatlan tulajdonjogáról azonban a cégnek jogvitája támadt a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal (KVI); a bíróság a kincstár javára döntött.

Az MSC Hungary Kft. - amely a MAC termékekről volt ismert - 1992-ben még 2.700 embert foglalkoztatott Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében.

A 887 millió forintos törzstőkével rendelkező cégben a svájci MSC vállalatcsoport 1992-ben szerzett 95 százalékos tulajdoni részesedést.

Az MSC Hungary Kft. árbevétele 2000-ben 10,8 milliárd forint, 2001-ben 12,6 milliárd forint, 2002-ben 10,6 milliárd forint volt.

Az ágazatot sújtó recesszió, a megrendelések csökkenése miatt a cipőipari vállalkozás az utóbbi években más telephelyeinek bezárására is kényszerült, 2002-ben lenti, pecöli és ikervári üzemében szűntette meg a termelést - mondta a gazdasági igazgató.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek