Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miből fizetik a gázt?

Vagyoneladásból, hitelfelvételből és a tervezett fejlesztések elodázásával teremthetik elő az önkormányzatok, a közintézmények a negyven százalékkal magasabb gázszámla forrását. A történelmi egyházak közösen kívánnak fellépni a kormánynál ártámogatásért.


Dátum: 2003-10-07 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:46.151138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sorra postázzák a gázszolgáltatók a közintézményekre vonatkozó áremelési értesítőket a településeknek - tudta meg a Magyar Nemzet. Az önkormányzatok még nem tudják, hogy miből teremtik elő az október 15-étől életbe lépő, több mint negyvenszázalékos gázáremelkedés fedezetét. Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke, Kaposvár polgármestere szerint hitelfelvételből, vagyoneladásból vagy a fejlesztések elhalasztásából tudnak forrást elvonni gázszámlára a falvak és a városok.

A kormány ugyan megnyitott egy hárommilliárd forintos kompenzációs alapot a települések számára, ám mint azt a Magyar Nemzet tegnap megtudta, ez az alap csak ebben az évben él, s nem automatikus költségkiegészítést biztosít, hanem pályázat útján juthatnak belőle némi ártámogatáshoz a falvak és a városok.

Ez azért okoz majd gondot, mert az önkormányzatok idei költségvetésük megalkotásakor egyáltalán nem számítottak gázáremelésre, arra viszont igen, hogy a kormány biztosítja számukra a köztisztviselők és a pedagógusok béremelésének fedezetét. Ám ez utóbbi tétel sem érkezett meg az önkormányzatokhoz; az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy csak a pedagógusbérek emelése miatt 77 milliárd forinttal adósa a kormány a településeknek. A közalkalmazotti béremelések fedezetének kormányzati visszavonása további 123 milliárdot vont el az önkormányzatoktól. Balla György, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a mostani gázáremeléssel csaknem újabb nyolcvanmilliárd forintot von el a kormány a falvaktól és a városoktól. Az óvodák, iskolák, szociális intézmények, könyvtárak nem maradhatnak fűtés nélkül - mondta a Magyar Nemzetnek Mezőfi Zoltán, Rétság város független polgármestere, aki azt is közölte: az önkormányzatok 2004-es normatív támogatásáról még csak sejtések vannak, így még nem tudják, miből fedezik majd a gázár emeléséből adódó közintézményi többletköltségeket.

A gáz árának emelése a jelentős intézményi hálózatot működtető történelmi egyházakat is nehéz helyzetbe hozza. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, hogy nem készültek fel erre az áremelkedésre. Kijelentette: intézményeik eddig is az anyagi tűrőképességük határán mozogtak, hiszen a működtetési költségeket az állami normatívából csak szűkösen tudják kigazdálkodni. Felújításra vagy esetleg bővítésre ebből az összegből már nem futja - mondta. A püspök csak remélni tudja, hogy a gáz árának emelkedése miatt a katolikus egyház intézményei által működtetett ezer épületből egyet sem kell bezárni. Hasonló véleményen volt Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának alelnöke is, aki szerint a református közintézmények szinte fillérre pontosan kiszámított költségvetésből gazdálkodnak, amely azonban az áremelkedés miatt felborulhat. A lap megtudta: most mérik fel, hogy a református egyháznak mindez milyen fenntartói pluszterhet jelent. Szabó püspök szerint kettős "csapdába" kerültek, hiszen a rendszerváltozás óta visszakapott, korábbi egyházi épületek fűtésrendszerének korszerűsítésére sincs megfelelő forrásuk, s ezt a helyzetet csak tovább rontja a gáz árának emelkedése. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke is hasonló helyzetről számolt be. Felvetette: a történelmi egyházaknak még a téli hidegek beállta előtt közösen kellene a kormányzattól kompenzációt kérni. Az ötlettel Szabó István református püspök is egyetértett.

- Egyelőre még nem tudjuk pontosan megmondani, hogy a gázáremelés összegszerűen mit jelent a kórház költségvetésében - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Egeresi András, a békéscsabai Réthy Pál Kórház gazdasági vezetője. Azt azonban biztosra vette, hogy a többletkiadás óriási gondokat eredményezhet majd a gazdálkodásban. Kifogásolta, hogy nem igényelhető semmiféle kompenzáció a megnövekedett kiadások ellentételezésére, miközben az a finanszírozási összeg - amelyből a "rezsiköltséget" is fedezik - nem emelkedik. Tehát "belülről" kell kigazdálkodni, például a karbantartási munkákra vagy az anyagköltségre szánt keretből.

Nem tudott konkrét összeget mondani a várható többletterhekre vonatkozóan Molnár Lajos, a Fővárosi Szent István Kórház főigazgatója sem, de ő is komoly problémának tartja az intézkedést. Megjegyezte, hogy egyelőre hivatalos információjuk sincs az áremelés mértékéről.

A kormánynak kompenzálnia kell az önkormányzatokat érintő megszorításokat. A gázáremelés nem lehet hivatkozási alap az intézmények összevonására, megszüntetésére és az elbocsátásokra vonatkozóan - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Kerpen Gábor. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint a kormánynak olyan normatív támogatást kell nyújtania, amelyből az önkormányzatok fedezni tudják a közoktatási intézményekben dolgozók reálbér-emelkedését. - A bérfelzárkóztatásra Medgyessy Péter tett ígéretet, ezt a kormányprogram is rögzíti - hangsúlyozta Kerpen Gábor.

Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek