Új albummal jelentkezett Révész Sándor
A lemezen a vadonatúj dalok mellett korábbi, ismert számokat is találhat a hallgató. Az ötvenévesen fiatal, új csapattal dolgozó Révész tervei szerint országos lemezbemutató turnéra indul tavasszal.
Dátum: 2003-10-07 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:46.450536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Változtam - közli új albuma címében Révész Sándor, a hetvenes évek legendás hazai rockcsapatának énekese. Az egykori Piramis-tag tíz éve megjelentetett szólólemeze után most lép ismét közönség elé. Az ötvenedik születésnapját nemrég ünnepelő örökifjú szerző-előadó újonnan szervezett, fiatal csapattal dolgozik. A lemez a hat új dal mellett korábbi Piramis- és Generál-slágerek feldolgozásait is tartalmazza.
Révész Sándor: Én valahogy úgy érzem többször meghallgatva a dalokat, hogy nekem is újak, én újként élem meg és újként örülök nekik. Igenis, azok a régi dalok nagyon-nagyon új lendületet kaptak, szeretem őket és szerintem szeretnivalók lesznek.
Révész Sándor tavaszra országos lemezbemutató turnét tervez. Az előadó elmondta: az elmúlt évek csendes, szemlélődő életformáját ismét aktívabbra váltaná. A közönség december végén Charlie koncertjén találkozhat legközelebb Révésszel.
hírtv.net
fidesz