Sajtópokol és mérgezett közélet
Vastapssal fogadta a közönség Veszprémben a Magyar Rádió kémelhárítói múlttal megvádolt elnökét, Kondor Katalint. Az elnökasszony az őt ért vádakról nem kívánt beszélni. Vendéglátója, Horváth Balázs, az Antall-kormány titkosszolgálati ügyekben járatos belügyminisztere kiállt Kondor ártatlansága mellett: új információkkal nem szolgált, de bizonyos összefüggésekre felhívta a figyelmet.
Dátum: 2003-10-07 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:46.749656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A veszprémi vár macskaköves utcáin olyan nyüzsgés volt péntek este, mintha nem is az október eleji vénasszonyok nyarában járnánk, hanem a turista-idény közepén. Kisebb-nagyobb csoportok igyekeztek az akadémia díszterme felé, ahol hat órára több száz fő sereglett össze, hogy Kondor Katalint, a Magyar Rádió elnökét meghallgassa. A Népszava "nagy leleplezése" után persze a különféle médiumok is kiemelt figyelemben részesítették a Haza és Haladás Alapítvány szervezte közönségtalálkozót, melynek időpontjáról már jó egy hónapja a botrány kirobbantása előtt megegyeztek a felek. A várakozásokat tovább fokozta, hogy az elnökasszony meghívója Horváth Balázs, az alapítvány elnöke, az Antall-kormány egykori belügyminisztere volt, aki házigazdaként szintén részt vett az eseményen. Ő egyike az ügynökügyben igen tájékozott politikusoknak.
Az úgynevezett Duna-gate botrány kirobbanásáig - amibe Horváth István akkori belügyminiszter belebukott - állítólag tonnaszám égtek el a titkosszolgálati iratok, mígnem Végvári József őrnagy és a sebtében riasztott néhány SZDSZ-es közreműködésével véget nem vetettek az üzelmeknek - legalábbis így tartja a fáma. Bizonyos iratok biztosan elégtek. De hogy az állítólag megsemmisített adatok előtte vajon bekerültek-e valamilyen - korántsem közszolgálati - adatbázisba, a mai napig vita tárgyát képezi.
A lehetőség megvolt rá, mint ahogy arra is, hogy egyesek "bespájzoljanak" az iratokból, de arra is, hogy kompromittáló célzattal visszamenőleg iratokat kreáljanak valakiről. És akkor még nem beszéltünk a kitöltetlen űrlapok arzenáljáról, amiből szintén sokan markolhattak, s vihették haza a zsákmányt, várva a jobb időket, mikor majd - egy korabeli írógép, és némi bennfentes információ segítségével - valamire használni lehet ezeket is.
Mindenesetre a hazafias indíttatású kémelhárító-múlttal megvádolt Kondor Katalint vastaps fogadta Veszprémben, s a találkozónak helyt adó épület zsúfolásig megtelt. Még a média képviselői is csak kisebb közelharcok árán tudták elfoglalni pozícióikat, akik végül a folyosókra, a lépcsőkre és a szomszédos termekbe szorultak ki, a hangszórók segítségével követhették az eseményeket.
- Szeretnék elmondani önöknek egy történetet a múltamból, bár nem igen szoktam erről beszélni - nyitotta meg a beszélgetést Horváth Balázs. - Mikor kiderült, hogy Németh Miklós miniszterelnök átadott Antall József miniszterelnök úrnak és nekem egy listát, ami arról szólt, hogy ki kicsoda (a titkosszolgálatoknál - a szerk.), hihetetlen nyomás nehezedett rám a média részéről. Egy alkalommal felhívott Havas Henrik, és arról faggatott, milyen érzés olyan emberekkel leülni, diskurálni, akiknek a múltjáról olyasmiket tudok, amiről mindenki mélyen hallgat. Azt válaszoltam, megkísérelem, hogy sohase fogjak kezet velük.
Másfél évre rá egy politikus megírta beismerő vallomását. Reggelre meg is invitáltak a Nap-keltébe. Székely, Gyárfás és Havas kialvatlan, karikás szemekkel várt, mondták, egész éjjel kerestek egy olyan felvételt, amin ezzel a politikussal fogok kezet, de nem találtak...Most engedjék meg, hogy köszöntsem Kondor Katalint, a rádió elnökét - mondta Horváth Balázs, majd a közönség vastapsa közepette kezet fogott az elnökasszonnyal.
Kondor Katalin rögtön bevezetőjében elmondta: az "ügynök-ügyről" nem tud és nem is kíván beszélni. Nem csak jogi megfontolások miatt, hanem elsősorban azért, mert egyelőre maga sem lát tisztán.
Mint mondta, van a dolgoknak egy sajátos "infernális logikája", aminek lényege, hogy az ártatlanságot a legnehezebb bizonyítani, és ezt nagyon is jól tudták azok, akik a "mocskos boszorkánykonyhájukban" keverik az ügyeket. De - az elnök asszony szerint - egyben alaposan tévednek.
- Ebben az országban olyan nagyon sok embert hurcoltak meg az elmúlt ötven-hatvan évben, olyan elképesztő történeteket produkált az élet, hogy az összemosás, bemocskolás már nem ér semmit, jóllehet - látjuk - vannak olyanok is, akik fogékonyak rá - mondta. Szerinte, akik például az ordítóan primitív és erkölcstelen Teller-féle levélhamisítási trükköt kifőzték, nem gondolták, hogy ilyen rosszul sül el, mégpedig azért, mert "mérhetetlenül beképzeltek" és azt hiszik, hogy nekik minden sikerül. Ezt nem szabad hagyni - jelentette ki.
- Igen érdekes jelenségek ezek a rendszerváltásnak nevezett valami után tizennégy évvel, és az is nagyon furcsa lenne, ha én az "én ügyemben" elkezdenék magyarázkodni, anélkül, hogy bármi konkrétat tudnék az egészről - mondta el az egybegyűlteknek, hozzátéve azt is, tisztában van vele, hogy az érdeklődés nagy része ennek a történetnek szól.
Ettől függetlenül a közönséget láthatóan nem rázta meg a bejelentés, hogy az állítólagos "ügynökmúlt" nem kerül terítékre. Senki sem cihelődött csalódottan hazafelé, a tömeg nem hogy ritkult volna, de a program kezdete után is egyre-másra érkeztek az érdeklődők.
- Össztűz alá vették a rádiót, és napnál világosabb, hogy elkezdődött anyagi ellehetetlenítése - tért rá Kondor Katalin a lényegre. Sorolta a vészjósló számokat, amelyekből kiderül: a közrádió másfél milliárddal kevesebből gazdálkodhat jövőre, mint az idén. A rádió eddig sem volt könnyű helyzetben, pedig gazdálkodása "végtelenül tisztességes" - ami bizony nem mondható el minden intézményről. Szerinte a gondok gyökere ott keresendő, hogy 1996-ban, a médiatörvény megszületésével mindhárom közmédium - a Duna Tv, a köztévé és a rádió is - eleve kevesebb tőkével jött létre, mint amennyi szükséges lenne a színvonalas működéshez. Ezen a helyzeten a mégoly tisztességes gazdálkodás sem tud változtatni, csak javítani.
Az elnökasszony elmondta: miután két éve átvette a rádió irányítását, másfél milliárdos hiányt sikerült nem egészen egy év alatt ledolgozni, megszűntek a mulasztásos törvénysértő állapotok, egyszóval az intézményt sikerült a feje tetejéről a talpára állítani. Sokáig úgy tűnt: egyedül a Vasárnapi Újság a szálka egyesek szemében, de kiderült, hogy minden, az övéktől eltérő értékrend megjelenése az.
- A rendszerváltozás után a legnagyobb döbbenetet az okozta számomra, hogy rájöttem, ebben az országban nagyon sok ember nem akarta a demokráciát, mert semmi mást nem tud elképzelni, csak és kizárólag saját véleményének diktatúráját, nem tudja elviselni, hogy más véleménye is jelenthet valamit, hogy egyáltalán megjelenhet. Ezért és a hatalomért tűzzel-vassal irtaná a másikat, a más véleményt. Ma ennek a "sajtópoklát" éljük meg - mondta el Kondor Katalin, a jelen folyamatait elemezve. Hozzátette azt is: ez az, ami megmérgezi a közéletet, és amiből az embereknek teljes mértékben elegük van.
- Gondolkoztunk, mi is lehet az oka, hogy most ez a "paláver" kitört. Szerintem - bár nem tudom bizonyítani - a végtelenségig felbőszített bizonyos köröket az, hogy a Magyar Rádió megkapta a Magyar Örökség díjat. Ez már megbocsáthatatlan bűn volt. Mádl Ferencet, Hámori Józsefet, egyáltalán azt az igen szigorú grémiumot, amely ezt a megbecsülést odaítéli, nem könnyű "lepöckölni" - mondván, ez a díj semmit sem ér. Ezért kellett valami nagy botrányt kelteni, hogy az eredmények, az elismerés egy nap alatt feledésbe merüljenek, és hogy megint ők tematizálják a közbeszédet - fejtette ki Kondor Katalin.
Mint mondta, hosszan lehetne vitatkozni azon, mi is a közszolgálatiság definíciója. Szerinte attól közszolgálati egy médium, hogy a műsoridő minden percében értéket közvetít, mindenféle politikai, világnézeti értékrend vallója megtalálhatja a maga műsorát benne. És a rádió arra törekszik, hogy ezt megvalósítsa, akkor is, ha ezzel sokak haragját kivívja. Az elnökasszony úgy látja: nem a közszolgálat van válságban, hanem a sajtó és az erkölcs. Mégpedig mélységes válságban.
Sokat mond erről, hogy egy kereskedelmi csatorna műsoridőt ad arra, egy házi őrizetben lévő bűnöző levadászással fenyegethessen újságírókat, hogy egy valóságshow-ban minden következmény nélkül lehetett minősíthetetlen stílusban gyalázni Orbán Viktort, hogy a 23 millió románnal való képtelen riogatást riporttal tették hihetővé, hogy a rádióban, miután bebizonyosodott, hogy zsarolási kísérlet történt, a kemény mag azt harsogta: nem hagyja magát megfélemlíteni...- sorolta Kondor Katalin a sajtó tragikus hitelvesztésének stációit.
- A cél a feszültséget fenntartani. Ez már nem médiaháború, annál sokkal rosszabb. Az eredmény pedig, hogy az ország egyik fele jószerivel már nem beszél egymással - mondta el érzékeltetve, hogy akik e folyamatot gerjesztik, a tűzzel játszanak és jóvátehetetlen károkat okoznak az egész országnak.
Előadását követően a házigazda Horváth Balázs a Népszava-ügyre és az általa ismert listára visszakanyarodva így folytatta:
- Nem akarom tovább emelni a mocsok szintjét, amiben térdig gázolunk. Nem akarok Újhelyihez meg Gál J. Zoltánhoz hasonló lenni. Ha megnézzük az összefüggéseket: 2001. július elsejéig Gál J. Zoltán, a jelenlegi kormányszóvivő volt a Népszava főszerkesztő-helyettese. Az ő édesapja, Gál Zoltán adta ki azt az utasítást annak idején, hogy a III/III iratait selejtezés nélkül meg lehet semmisíteni - mutatott rá.
- Megfogadtam, hogy soha nem beszélek arról, amit tudok, még Antallnak sem, és ebből óriási botrány volt annak idején a saját pártomban is...De sohase felejtem el Medgyessy Péter és Kiss Elemér szemét, amikor a parlamentben Medgyessy megtette beismerő vallomását a titkosszolgálati múltjáról. Ugyanis Kiss Elemér tudta, hogy én jó tíz éve tudom, ki volt Medgyessy...
Szarka Ágota - mno.hu