Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ment a mosott pénz Forró Tamás számlájára?

A rendőrség kezdeményezte a Szász Károly elleni támadás nyomozásának meghosszabbítását; a nyomozók most a csődbe jutott ingatlanszövetkezeteket vizsgálják. Közben a K&H Equities ügyben pénzmosással gyanúsított szír E. A. Hasan kihallgatásakor elismerte, 64 millió forintot fizetett be készpénzben a Tízezer Kft. számlájára - írja az Index internetes hírportál összefoglalójában.


Dátum: 2003-10-07 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:47.709019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrség kezdeményezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnöke, Szász Károly elleni támadás nyomozásának meghosszabbítását - írja a Magyar Hírlap. Megerősített információk szerint a nyomozók azoknál az ingatlanszövetkezeteknél kezdtek adatgyűjtésbe, amelyek a közelmúltban egymás után váltak fizetésképtelenné.

Nincs bizonyíték

A nyomozás vezetői azt valószínűsítik, hogy ebben a körben lehetettek olyanok, akiknek érdekében állt Szász megfélemlítése. A Magyar Hírlap úgy tudja, a rendőrség látókörébe került cégeket és személyeket szinte kivétel nélkül ellenőrizték, de semmilyen bizonyítékot nem találtak, amelyet a június 16-ai támadással összefüggésbe hozhattak volna. Így csaknem bizonyos, hogy ha az ingatlanszövetkezeteknél sem bukkannak új nyomra, eredmény nélkül fejezik be a nyomozást.

Hasan vallott

Közben a K&H Equities ügyben pénzmosással gyanúsított szír E. A. Hasan kihallgatásakor elismerte, 64 millió forintot fizetett be készpénzben a Tízezer Kft. számlájára - írja keddi számában a Népszava. Miután a társaság ügyvezető igazgatója egy ismert médiaszemélyiség, a rendőrök azt is megkérdezték E. A. Hasantól, hogy a népszerű tévést ismeri-e. A szír férfi nemmel válaszolt, ugyanúgy, mint az említett Tízezer Kft. ismert ügyvezető igazgatója, amikor a lap ez ügyben megkereste. (A Magyar Nemzet korábban megírta: a Tízezer Kft. Forró Tamásé.) A műsorvezető, akit a Népszava információi szerint a rendőrség heteken belül tanúként akar kihallgatni, nem kívánt nyilatkozni arról, hogy miért fizethetett be cége számlájára 64 millió forintot E. A. Hassan.

Forrás: Index

Kapcsolódó elemek