Powell elnapolta a segélydöntést
Colin Powell amerikai külügyminiszter elnapolta a döntést arról, hogy megérdemli-e Jugoszlávia az amerikai segély folyósítását.
Dátum: 2002-04-02 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1440
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:04.541224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt Philip Reeker külügyi szóvivőhelyettes közölte hétfőn Washingtonban. Powell halogatása 40 millió dollár kétoldalú segély befagyasztását jelenti, továbbá a nemzetközi pénzügyi szervezetekhez benyújtott belgrádi kölcsönkérelmek támogatásának felfüggesztését vasárnap éjféltől. A befagyasztás nem vonatkozik az emberbaráti segélyekre, sem a demokrácia szilárdítását szolgáló támogatásokra.
A kongresszus Powellre bízta, hogy vasárnapig elbírálja, kiállja-e már Belgrád "demokrácia próbáját", jelesül kellőképpen együttműködik-e a hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Az amerikai külügyminiszter elismerte, hogy ezen a téren van haladás, de még korainak tartja a jó bizonyítvány megadását. Ehhez Washington elvárná, hogy az ENSZ-törvényszék ügyészei bejuthassanak a jugoszláv katonai irattárakba, és Belgrád (Slobodan Milosevic bukott jugoszláv elnök után) további, háborús bűncselekményekkel vádolt, prominens szerbeket tartóztasson le és adjon át Hágának, köztük Ratko Mladic volt boszniai szerb katonai vezetőt.
A jugoszláv kormány hétfőn bejelentette, hogy a nemzetközi elszigetelődés elkerülése végett teljes mértékben együtt fog működni a hágai törvényszékkel. Ezért támogatta a szerb kormánynak az ENSZ-törvényszék statútumának közvetlen alkalmazásáról hozott, múlt szerdai rendeletét, amely lehetővé teszi további szerb vádlottak kiadását.
Vojislav Kostunica jugoszláv elnök azonban hevesen ellenzi a további kiadatásokat, és alkotmányellenesnek nevezte az új szerb rendeletet is. Az előző hasonló szerb kormányrendeletet ugyanis az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte.