Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ünnepség, a maga idejében

A tizenhárom aradi vértanúról hétfőn délután emlékezett meg a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szegedi szervezete. Rákos Tibor elnök hangsúlyozta: október hatodikát október hatodikán kell ünnepelni, ezért nem vettek részt vasárnap a központi rendezvényen.


Dátum: 2003-10-07 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:53.663354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nemzetiszínű zászlók és mécsesek lángjai lobogtak hétfőn kora este a szegedi Aradi vértanúk terén. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szegedi szervezete emlékezett az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom mártírra.

- Október hatodika a magyar nemzet gyásznapja, az aradi vértanúk emléknapja - mondta beszédében Rákos Tibor, a Fidesz szegedi csoportjának elnöke. Ha mind a mai napig gyásznapként szerepel a naptárakban október 6-a, elég lenne egy szál gyertyával, virággal, illetve néma főhajtással emlékezni. - Nem maradhatunk némák, mivel nem a feledést és az ellentétek éleződését akarjuk szolgálni - jelentette ki az elnök.

A magyar szabadság kivívása nem csupán a magyar nép ügye volt. Számos nemzet katonái - németek, szlávok, örmények és románok - haltak meg a csatákban. A szabadságharc elvesztésében az is közrejátszott, hogy nem helyesen kezelték a nemzetiségi politika kérdését. Az aradi vértanúk ugyanis nemcsak a magyarok, hanem az összes közép-európai nép szabadságáért harcoltak.

Az emlékezés mellett az aradi Szabadság-szobor visszaállításáért folytatott küzdelemmel is szolidaritást vállaltak a tegnapi ünneplők. - A román kormány tíz éve hiteget a szobor újra felavatásával. Emeljük fel a hangunkat, hogy ne csak a magyar nemzet bűneit, de az érdemeit is vegyék számításba román szomszédaink. Követeljük, hogy a szobor álljon újra és jelképezze a szabadságot - hangsúlyozta ünnepi beszédében Rákos Tibor elnök, országgyűlési képviselő.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szegedi csoportja nem képviseltette magát a megyeszékhelyen október 5-én rendezett városi ünnepségen, amin Hiller István kulturális miniszter is részt vett. A távolmaradásuk okairól Rákos Tibor azt mondta: - Október hatodikát október hatodikán kell ünnepelni. Nagyon bízom abban, hogy most már végleg elmúltak azok az idők, amikor egy-egy miniszter látogatásához kell igazítani az ünnepséget.

Aradon is tegnap emlékeztek meg a vértanúkról és a szegedi fideszesek ehhez igazították rendezvényüket, hiszen így szolidaritásukat fejezték ki a Szabadság-szobor újra felállításával.

Kormos Tamás - Délmagyarország

Kapcsolódó elemek