A kedvezménytörvény összeurópai párbeszédet indított el
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke abban látja a kedvezménytörvény jelentőségét, hogy az jogszabályi szinten és mélyrehatóan rendezte az anyaország és a határon túli nemzetrészek kapcsolatát, ezért is tartja sürgetőnek, hogy az ügyben Budapest és Pozsony egyezségre jusson.
Dátum: 2003-10-07 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:53.964655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Zsolt az Új Szó című Pozsonyban megjelenő magyar lap keddi számában megjelent nyilatkozatában elmondta: jóllehet a jogszabályt az elmúlt parlamenti időszak végén "kicsit megcsonkították", de mégis elindított egy összeurópai párbeszédet. E dialógus eredményeként "ma Európában elfogadott, hogy az anyaországoknak van módjuk arra, hogy szerepet vállaljanak a határon túli nemzetrészeik megmaradásában".
A velencei bizottság kedvezménytörvénnyel kapcsolatos megközelítését a magyar politikus etatista szemléletnek látja, mivel a testület nem ismeri el a nemzeti kisebbségek kollektív szubjektivitását. "Az európai jogfejlődésben még előttünk álló feladat, hogy a nemzeti kisebbségeknek a politikai szubjektivitása, vagyis autonómiája az európai jogi-politikai gondolkodásban elnyerje azt a helyet, amelyet egyébként a nyugat-európai jogi és politikai gyakorlatban már élvez. Ne feledjük el, hogy ahol Európában megnyugtató módon rendezték a kisebbségi kérdést, ott autonómia van" - fejtette ki Németh. Hozzátette: nem hiszi, hogy a határon túli magyarok autonómiája ellen jogilag megalapozottan lehetne érvelni.
Emlékeztetett arra, hogy a velencei bizottság észrevételei nyomán tett magyar engedmények sem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy Szlovákia elfogadja a kedvezménytörvényt, márpedig itt az ideje az egy két-éve kibontakozott magyar-szlovák vita befejezésének, hiszen az "szemmel láthatóan visszavetette a magyar-szlovák kapcsolatokat a meciari időszak színvonalára. A szlovák politika mintha azt érezné feladatának, hogy látványosan, a nemzetközi színtéren is akadályozza a magyar diplomáciai erőfeszítések megvalósulását" - fogalmazott Német Zsolt.
A külügyi bizottság elnöke úgy vélte: ha 2002 tavaszán Magyarországon a Fidesz nyeri meg a választásokat és szeptemberben Szlovákiában Mikulás Dzurinda alakít kormányt (ahogy ez utóbbi meg is történt), "akkor októberben megvan a megállapodás." Németh Zsolt szerint azért lehetne már régen túl lenni az egészen, mert "hosszú éveken keresztül nagyon látványosan működött a politikai kapcsolat Orbán és Dzurinda között. De sajnos, Magyarországon Medgyessyék nyertek, és nem sikerült megegyezni Pozsonnyal" - mondta a politikus, majd hozzátette: örülne, ha szocialisták meg tudnának állapodni Szlovákiával, "a közös feladatok megoldását ugyanis nagyon fékezi ez a probléma".
MTI - fidesz.hu