Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harazi: Teherán folytatja az urándúsítást

Irán nem hagy fel az urándúsítással - jelentette ki Kamal Harazi iráni külügyminiszter. A politikust az IRNA hivatalos iráni hírügynökség idézte keddi jelentésében.


Dátum: 2003-10-07 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:54.251307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Senki sem vonhatja meg Irántól az atomtechnológia felhasználásának jogát, így a dúsításét sem az atomerőművek működéséhez szükséges fűtőanyag előállítása céljából" - hangzott el Harazi vallási vezetők előtt mondott hétfő esti beszédében. A dúsított urán a külügyminiszter által említett célon kívül atomfegyver előállításához is felhasználható - jegyezte meg a dpa német hírügynökség.

Az iráni külügyminiszter beszédében azt is elmondta, hogy Teheránnak nem áll szándékában felmondani az atomsorompó-szerződést. Harazi megismételte azt az iráni álláspontot, amely szerint az országban nem folyik atomfegyverek fejlesztése, hiszen az ellentétes lenne az iszlám vallás előírásaival.

A további urándúsításról való lemondás az egyik feltétele annak, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bizonyítottnak lássa: Irán nem próbálkozik atomfegyver létrehozásával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek