Ebéd az órából
180 ezer forintot adtak a licitálók Gruber Attila fideszes országgyűlési képviselő órájáért, amit a Gyermekétkeztetési Alapítvány javára ajánlott fel. Az óra magasságot négyezer, mélységet pedig 50 méterig mér, s mutatja a légnyomást is.
Dátum: 2003-10-07 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:56.908166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A licitálás előtt a fővárosi Iparművészeti Múzeumban állították ki az órákat - idézte föl Gruber Attila. - A Sláger rádió ismert műsorvezetője, Boros Lajos szerette volna megvenni, de mások felsrófolták az árát. Utóbb Hiller István, majd Toller László óráját vette meg 75-75 ezer forintért.
A 38 tétel közül 17-ért adtak több mint százezer forintot. A Medgyessy Péter miniszterelnök által felajánlott svájci karóráért 2 millió 880 ezer forintot fizetett Madeira szigetéről egy hölgy, s ez volt a csúcs. Orbán Viktor órájához 1 millió 535 ezer forintért jutott hozzá egy interneten licitáló. - Kormánypárti és ellenzéki képviselők is felajánlást tettek, így tízmillió forint gyűlt össze - mondta Gruber Attila. - Ilyenkor felcsillan a remény, hogy másképp is lehetne politizálni.
Czene - Somogyi Hírlap